kapubanner for mobile
NAT 
Megjelent: 4 éve

Az Eötvös József Gimnázium pedagógusai is tiltakoznak a NAT ellen

Az Eötvös József Gimnázium tanárai sem értenek egyet az új alaptantervvel, mely a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.

Nyílt levelet írtak az Eötvös József Gimnázium tanárai, melyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetése ellen tiltakoznak. Több intézményhez hasonlóan sérelmezik, hogy a készítők nem vették figyelembe sem a pedagógiai szakemberek, sem a tanárok, sem a szakmai szervezetek véleményét. A gimnázium tanárai szerit az új NAT nem szolgálja önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását.


„A budapesti Eötvös József Gimnázium tanárainak nyilatkozata a 2020. január 31-én közzétett NAT-módosítással kapcsolatban Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki a Magyar Közlönyben 2020. január 31-én megjelent Nemzeti Alaptanterv-módosítással kapcsolatban. Indokaink:
1. A megjelent szöveg nem széleskörű szakmai egyeztetéssel készült. Készítői nem vették figyelembe sem a pedagógiai szakemberek, sem a tanárok, sem a szakmai szervezetek, sem a tudományos kutatók, sem a művészetekkel alkotó módon foglalkozók véleményét. Az erőltetett tempójú bevezetés megfosztja az iskolákat a tananyagtartalmak és módszerek tényleges átgondolásától, az alkotó pedagógiai munkától.
2. A tanterv a tanulók és a tanárok terhelésének csökkentését ígéri, ezzel szemben mindkét oldal terheinek növekedésével jár.
3. A tanterv nem a modern egyéniség- és képességfejlesztő pedagógiát támogatja, hanem az általa preferált kánonok minél teljesebb elsajátítását.
4. A tanterv a tanulás legfőbb célját, az önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását, a művelődés segítségével elérhető örömszerzést, a személyiség kiteljesítését, a felnövekvő nemzedék harmonikus, szabad életet élő polgárokká válását nem szolgálja.
5. A megtanítandó anyag részletezésében és konkretizálásában túlmegy az alaptanterv műfajára jellemző szinten, és keret- vagy helyi tantervbe illő megkötéseket fogalmaz meg; így a kívánatosnál lényegesen kevesebb teret enged a tanár választásainak, döntéseinek, ez pedig súlyosan csorbítja a tanárok önállóságát, szakmai meggyőződésük érvényesítésének lehetőségét.
Csatlakozunk a magyartanárok képzésében felelős intézmények nyilatkozatához, és egyetértünk az eddig NAT-kritikát megfogalmazó kollégáinkkal” – áll a nyílt levélben.

Ahogy arról beszámoltunk, Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (ME) elnöke egy interjúban azt mondta, a a kormány szeptemberig nem változtat az álláspontján, akkor szabotázzsal vagy polgári engedetlenség alkalmazásával kell elérni, hogy a Nat ne tegye tönkre a magyartanítást.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk

A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek