Megjelent: 10 éve

Egy szabadúszó naplója IV. - Politika: nem az élvez, aki fizet

Kétféle típus van, ha a munkavállalást, de általában a megélhetést nézzük. Az egyik a piacról él, a másik a politikából. Vagy ha utóbbit politikailag korrekt módon akarom megfogalmazni: a politikai hatalom által ellenőrzött központi újraelosztásból. Ez a szembenállás kevésbé látható, mint a politikai törésvonalak. De legalább annyira aggasztó és hosszútávon még veszélyesebb. Lássuk, miért is.

Az átlagember politikához viszonyulásával kapcsolatos legtipikusabb kritikai attitűd a passzivitást, a közönyösséget, a nemtörődömséget szokta ostorozni. Hogy a választópolgárok többségét nem érdekli a politika, nem tájékozódik felőle, nem nyilvánít benne véleményt, aminek logikus következménye, hogy nem is megy el szavazni. Pedig ezzel a sorsa fölötti rendelkezést engedi ki a kezéből - szól az obligát dörgedelem. Tudom, mert én is így gondolkodtam, s jó néhányszor megfogalmaztam ezt bírálatként a társadalom irányába. És (teszem hozzá önkritikusan) legtöbbször olyanok fogalmazzák meg ezt a kritikát, akik közvetve vagy közvetlenül a politikából élnek. A bírálat címzettjei pedig rendszerint olyanok, akik a politikán kívüli világban keresik a betevőt. Akárhogyan is nézzük, politikai újságíróként én is a politikából éltem. Nem úgy persze, hogy valamelyik párt, holdudvari oligarcha vagy kormányszerv fizetési listáján szerepeltem volna. De mégis: tizenvalahány éven keresztül azért kaptam pénzt, hogy politikusokat, politikai folyamatokat kritizáltam, elemeztem. A politikával való életvitelszerű, hivatásszerű, munkajellegű foglalkozás komoly mellékhatásokkal jár. Például érzéketlenné tesz a politikauniverzumon kívüli galaxisok lakóinak szempontjaira. Egy idő után elképzelhetetlen lesz számunkra, hogy van olyan értelmes ember, aki nem a hírportálok bel-és/vagy külpolitikai rovatának termésével kel és fekszik. Én már kicsi koromtól ilyen voltam. Már nyolc-tíz évesen nevetségesnek és ostobának tartottam mindenkit, akit a politika nem érdekel, hiszen az az élet sója, azon dől el végső soron az emberiség jövője. Modoros fölénytudatomat megszenvedte a környezetem is. A gimnáziumban egyik bölcs tanárom hiába példálózott azzal: te mit szólnál, ha valaki állandóan geometriai feladványokkal vagy részecskefizikai képletekkel traktálna? Gőgösen pöcköltem le az ilyen felvetéseket. Utólag próbáltam – vezeklés gyanánt – újságíróként pályatársaimat győzködni arról, tán mégsem minden a politika, kevés sikerrel.

Eme múltamhoz képest azon veszem észre magam, hogy a politikai vitaműsorról, amit néhány hónapja még alapból végignéztem, öt perc után könyörtelenül átkapcsolok egy másik csatornára. Lévén, hogy utóbbi időben egy politikamentesen, tisztán piaci alapon működő szektorban dolgozom. És kezdem megérteni, hogy miért is hagyja hidegen a szabadpiaci ágazatokban dolgozó rétegeket fogyasztóként a politika. Azt pedig a korábbi szakmámban - a direkt, aktuális politikaelemzésben – sokáig dolgozván, régóta tudom, kiket is hevít fel leginkább. Jellemzően nyugdíjasok, felsőoktatási hallgatók, oktatók, tágabban véve a központi újraelosztásban érdekelt szegmens a politika aktív rajongó-, és szurkolótábora, tömegbázisa. Olyanok, akik - még vagy már - nem dolgoznak, illetve olyan a munkájuk, hogy nem kell beleszakadni. (A köz-és magánszektorból élők politikai, érdekkijárói aktivitásának kontrasztjáról írtam már, ha valakit érdekel.) Alapvetően kétféle ember foglalkozik őszinte vagy megjátszott lelkesedéssel a politikával. Az elsők, akik belőle élnek, minden rendű és rangú pártalkalmazott, holdudvari kitartott, szekértáboros elemző, jól vagy rosszul megfizetett harcos értelmiségi. Ez sem lebecsülendő nagyságrend. Minden bölcsész (sőt, minden egyetemista) ismer olyan oktatót, aki heti két-három órát tölt a tanszékén, komoly publikációja évek óta nem jelent meg. Ugyanakkor nyüzsög a közéletben, folyamatosan nyilatkozik, vitatkozik tévéműsorokban, lepedőnyi terjedelmű publicisztikákat ad közre, amelyek aztán kötetben is megjelennek, tüntetésen szónokol. És bár a tudományszakmai aktivitása a nullához közelít, valahogy mindig jól él, mindig hozzájut valamilyen belföldi vagy külföldi pénzhez. És bár a kollégái, felettesei politikai kurzuslovagnak tartják, lapátra tenni senki nem meri. Ha a kormánypárthoz tartozik, akkor a hatalom bosszújától (leváltás, pénzmegvonás) tartva. Ha meg ellenzéki, olyankor meg félnek, hogy telepanaszkodja nekik a nemzetközi sajtót, hogy őt itten mennyire üldözik.

Tehát az első altípus, aki ebből direktben megél, a második pedig, aki közvetve él meg belőle - illetve ráér. Ez utóbbiak a még és a már emberei. Akik még vagy már nem potensek gazdasági értelemben, még vagy már nem vállalnak, nevelnek gyereket, még vagy már nem gondolkodnak piaci karrierben. Aki viszont nem a politikából él, és rá sem ér, az a magánszektorban dolgozó piaci szegmens. Ők nem prédikálnak a piacgazdaságról, mint sok magát liberálisnak tartó, de sokáig állami forintokból vagy pártpénzből élő úgynevezett véleményformáló értelmiségi. Hanem abban élnek. A piacban. És igenis van olyan, hogy valaki nem azért nem foglalkozik politikával, mert buta, felelőtlen vagy passzív, hanem egyszerűen nem ér rá. Ugyanis nem piacilag inaktív diák, nyugdíjas vagy közalkalmazottnak csúfolt kapun belüli munkanélküli. (Aki gyakran munka-, vagy iskolaidőben nyugodtan politizál a fészbukon, miközben nem egy magánvállalat blokkolja a számítógépein a közösségi oldalakat, a műszakvezető pedig éberen figyeli a dolgozót, valóban a munkájával foglalkozik-e.) A politika értelmezése, átlátása, követése nagyon komoly agymunka, már ha valaki nem előre programozott, hisztérikusan gyűlölő és rajongó kampányzombi. Ugyan mikor jut ideje erre valakinek tíz-tizenkét órai napi munka, egy vagy több gyerek felügyelete, és/vagy idős, beteg hozzátartozó ápolása mellett? Aki politikai elemző, újságíró, kampánymunkatárs, az akárhogyan is nézzük, pénzt vesz ki a politika rendszeréből. Ergo a politikára fordított ideje, ereje megtérül. Kérdés, milyen erkölcsi alapja van számon kérni a passzivitást azokon, akik ki egyáltalán nem vesznek, hanem adó formájában betesznek ebbe a rendszerbe? Lehet, hogy cinikusan hangzik, de rájöttem: annyira azért nem jó ez a magyar politika, hogy az adóforintok mellett időt is tegyek bele úgy, hogy nem (vagy egyre kevésbé) fizetnek érte.

Tulajdonképpen arról szól a történet, hogy a piaci középgeneráció nem ér rá politizálni, mert el kell tartaniuk, gondozniuk azokat, aki ráérnek politizálni. A gyerekeik és szüleik nemzedékét. Szabados hasonlattal élve: a politika olyan prostitúció, amely pont az nem élvez, aki fizeti és fenntartja. Meg aztán nem is olyan vonzóak azok, akik lelkes buzgalommal politizálnak. Inkább szánalmasak, riasztóak vagy kiábrándítóak. Elég odamenni a Békemenet vagy a Gyurcsány-párt rendezvényeire, hogy kampányzombikat lássunk. A politikai bigottság fanatikusait, akiknél a töménytelen mennyiségben elfogyasztott hír-és vélemény nem csap át minőségbe. Hiába szedik iszonyatos dózisban a politikát, a sok bevitt információt agyuk úgy szelektálja, hogy meglévő előítéleteiket, barát-és ellenségképüket támassza alá. A piaci magánszektorban dolgozó embereket rendszerint taszítja, szorongással tölti el a politika féktelen, aberrált irracionalitása. A versenyszférában léteznek bizonyos érdekeltségi, teljesítményi mutatók. Melyek nem tökéletesek, de azért biztosítják, hogy minél jobban dolgozik, minél több szaktudást halmoz fel valaki, annál jobban boldogulhat. Az intellektuális-szakmai deficitet egy önerőn, saját tőke-vagy hitelkockázaton alapuló rendszer előbb-utóbb kiszelektálja. A politika viszont olyan, mint az emberi test – veszteséges üzem. Amiről a Mátrix szól – intelligens gépek energiaforrásként használják a fogságban és mélyálomban tartott embereket – valóságban nem lehetséges. Ugyanis az emberi szervezet működése során több energiát fogyaszt, mint amennyit megtermel. Hát nagyjából ilyen a politika is. Óriási bekalkulált veszteségfaktorral üzemel.

A pártok (és holdudvaraik) tele vannak olyan ostoba figurákkal, akik látszólag nyilvánvalóan nem hoznak, inkább visznek szavazatot. Ugyanis a politikának még a legdemokratikusabb közegben is elmaradhatatlan velejárója a kontraszelekció. Jutalmazni pedig a lelkes hülyéket kell leginkább. A politikus pedig (szemben a piaccal) nem a magáéból ad, osztogat, és csinál vele deficitet - hanem a másoktól adók formájában elvett pénzből. De abból nagyon szívesen. Főként, mivel ezek a lelkes idióták mindig olcsóbbak – és a politika szempontjából mégiscsak hatékonyabbak. A populista tömegdemokráciában a szakértelemnél fontosabb a lojalitás és rajongás, a dadogó okosságot simán lenyomja a frappánsan előadott hülyeség. Innentől kezdve az ügyes politikusnak már csak az egyensúlyt kell fenntartania. Hogy azért maradjon annyi aktív piaci szereplő – befektető, tulajdonos és dolgozó – akik a tőlük elvont pénzekből eltartják a piacilag inaktív, politikailag viszont hiperaktív rétegeket. Ez a cinikus populizmus (legyen „nemzeti” vagy „haladó”) receptje: akiktől elveszem a pénzt, de a tudásuk révén így is megélnek valahogy a politikán és államon kívüli szektorban (és nem lehet őket egy fröccsel vagy két-háromezer forint havi rezsicsökkentéssel kilóra megvenni, mint a lumpeneket) azokat távol tartom a politikától. Akik között meg szétosztom ugyanazt (legyen bár egész életében állam által „kitartott” alattvaló vagy közpénzhez jutó csókos üzletember) azokat bevonom oda.

Előbbieket nem is nagyon kell távol tartani: a piacról élő, középosztálynak csúfolt „alsópolgárság”, önérzetében megalázott szakmunkásság és szakértelmiség egyre nagyobb undorral figyeli a politikát. Hogy mi lenne ebből a kiút, piacról élő, negyvenhez közeledő sorstársaim? Először is az, hogy tudatos szemléletté formáljuk, ami ott lappang bennünk. Hogy a politika nem szentség vagy csoda. Csupán minden világok legkevésbé rosszabbika. A politikát vallásnak, Orbán Viktort messiásnak tekintő „nemzeti oldali” csápolókat éppúgy röhögjük nyugodtan ki, mint a jogállam, Unió és Európa szavaktól eksztatikus, patetikus révületbe eső „européer” szoclib kánonjogászokat. Tekintsünk úgy a politikát, ahogy kell. Hideg, szenvtelen profizmussal. Ahogy rovar-vagy hüllőkutató a terrárium üvege mögött harcoló skorpiókat, kígyókat vagy mikrobiológus a nagyítóüveg alatti életformákat. Vannak hasznos és káros baktériumok, a bénító rovar-és kígyóméreg gyógyszerként is szolgálhat. Csak ismerni kell őket. Ne ész nélkül fogyasszunk politikai információkat. Szelektáljunk, mi a fontos. 2000 óta – kormányoktól, s azok időszakos, kényszerű önkorrekcióitól függetlenül – arról szólt a közélet, hogy az újraosztó-elvonó politika maga alá vetette a teremtő, adófizető és szolgáltató piacot. Ez a szisztéma előbb-utóbb, egyensúlyérzék, valamint hosszú távú fedezet híján összeomlik. Az a piac fogja megsebezve földre küldeni, amelyből most is él, amelyen egyre jobban elszemtelenedő parazitaként élősködik. Ezt az állam eltartottjai nagyon meg fogják szenvedni. Hisz ma is azok mennek külföldre (vagy dolgoznak itthon, de részben vagy egészben feketén, „okosban”, mert legálisan nem rentábilis), akik eddig eltartották őket. Akkor kell majd a politikán kívül élő piaci szektornak és humán erőforrásnak – nem a szívével, hanem a fejével tájékozódva – olyan erőt támogatnia, amely képes lesz a piac és politika közötti, felborított egyensúlyt helyreállítani.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk