A jövő munkaereje már az óvodában formálódik – kvantumfizika 4 éveseknek

Amikor először hallottam, hogy egy óvodai foglalkozáson szuperpozícióról, összefonódásról és kvantumbitről fognak beszélni négy-öt éves gyerekeknek, bevallom, szkeptikus voltam. Kvantumtechnológia iránt érdeklődőként pontosan tudom, milyen nehezen megközelíthető ez a terület felnőtteknek is. Aztán megnéztem, mi történt a Belvárosi Játékóvodában, ahol a Jövőt Építők Generációja Egyesülettel közösen szerveztünk egy ilyen foglalkozást. És alapjaiban gondoltam át, hogy hol kezdődik valójában a tehetséggondozás.

A munkaerőpiac kihívása, amelyet nem az onboardingnál kell kezelni

A tehetségek fejlesztésében, a munkaerőpiacra való felkészítésben jártas szakemberként naponta találkozom azzal a kérdéssel: hogyan készítjük fel a fiatalokat a munkaerőpiacra úgy, hogy képesek legyenek navigálni egy olyan technológiai környezetben, amely évente átírja önmagát? A kvantumtechnológia, a mesterséges intelligencia és az adattudomány területein drámai szakemberhiány mutatkozik és ez a hiány nem véletlenül alakult ki.

Az ok részben az, hogy a természettudományos és technológiai érdeklődés csírái nagyon korán eldőlnek. Nem az egyetemen dönti el egy fiatal, de még sokszor nem is a középiskolában, hanem már jóval korábban. Abban az időszakban, amikor a gyerekek eldöntik magukban, hogy a tudomány „nekik való" dolog-e, vagy sem.

Éppen ezért különösen izgalmas kísérlet volt, amit a Belvárosi Játékóvodában láttunk: kvantumfizika, játékos formában, óvodásoknak.

Mi történt valójában az óvodában?

A foglalkozást a Jövőt Építők Generációja Egyesület tervezte, és az eredmény minden várakozást felülmúlt. A gyerekek nem egy előadást hallgatóságaként vettek részt az élményben, hanem mozogtak, énekeltek, döntöttek, szerepet játszottak, mint a kvantumtechnológiák felfedezői. Amikor arra kérték őket, képzeljék el, hogy apró részecskékké zsugorodnak és belépnek egy kvantumszámítógép belsejébe, gond nélkül belehelyezkedtek a szerepbe.

A szuperpozíció, az összefonódás vagy az alagúthatás fogalmai nem tűntek számukra nehezebbnek más mesebeli jelenségnél. Sőt, éppen a játékosságon keresztül váltak befogadhatóvá. A közös dal, amelyre a szuperpozíciós játék során mozogtak, erős emlékezeti horgonnyá vált. Néhány kulcsfogalom, amit a foglalkozás során gyakran hallottak – „kvantumbit", „összefonódás", „mérés" – varázsszóként rögzült bennük.

A foglalkozás végén minden gyerek kapott egy saját „kvantumigazolványt". Ez az apró gesztus lehetővé tette, hogy a tanulási élmény ne érjen véget az óvoda kapujában.

A képzésről szóló összefoglaló videót itt tekinthetitek meg.

Amit a szülők visszajelzései mutattak

A pedagógusok és szervezők tapasztalata szerint a téma valóban nem maradt az óvoda falai között. A gyerekek újrajátszották a helyzeteket otthon, előkerültek a foglalkozáson kapott könyvek, és ami talán a legjobb visszajelzés, hogy a szülők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

Az egyik szülő így írt: „Nálunk nagyon büszke volt a gyerek az igazolványára, azóta is vigyáz rá. Lapozgatja a könyvet és magyarázza nekünk. Játszottunk olyat, hogy ő volt a kvantumszámítógép, és meg kellett mondania egy probléma megoldását."

Ez amellett, hogy egy kellemes és a témára nyitott szülői visszajelzés, HR-es szemmel nézve a transzferhatás egyik legtisztább példája: az élmény kilépett az eredeti tanulási kontextusból, és beépült a mindennapi életbe.

A problémamegoldás mint legmélyebb lenyomat

Az egyik legérdekesebb megfigyelés az volt, hogy a gyerekek emlékezetében nem az „összefonódás" vagy a „kvantumbit" szó maradt meg a legerősebben – hanem a probléma fogalma. Az, hogy egy problémára több megoldást is lehet keresni egyszerre. Hogy nem kell azonnal lezárni egy kérdést. Hogy a „még nem tudom" nem hiba, hanem egy állapot, amelyből ki lehet lépni.

Ez pontosan az, amit a munkaerőpiacon ma a leginkább keresnek és amit a legnehezebb utólag megtanítani. A bizonytalansággal való komfortosság és a több lehetséges megoldás egyidejű kezelésének képessége.

A kvantumbit-metafora („egyszerre több lehetőség létezik") nemcsak egyszerűen egy fizikai jelenség. Pedagógiai és pszichológiai szempontból is rendkívül értékes gondolkodásmód. Ezt pedig az óvodások természetes könnyedséggel fogadták el.

Mit tanulhat ebből a HR-szakember?

Többet, mint gondolná.

1. A tehetséggondozás időhorizontját újra kell gondolni. A legtöbb vállalati tehetségprogram 25-30 éves korosztálytól indul. De a STEM-területeken az érdeklődés és az önbizalom alapjai jóval korábban rakódnak le. Azok a szervezetek, amelyek komolyan gondolják az employer brandinget és a társadalmi felelősségvállalást, egyre inkább az oktatás korai szakaszában keresnek partnereket.

2. Az élményalapú tanulás nem kizárólag gyerekeknek való. Amit az óvodai foglalkozáson láttunk – mozgás, zene, szerepjáték, kérdésvezérelt megközelítés –, ugyanazok az elvek, amelyek a felnőttkori L&D (learning & development) területén is a leghatékonyabbnak bizonyulnak. A tartalom mélységsége változik, a módszertan logikája nem.

3. A felnőttek korlátait nem szabad a gyerekekre vetíteni. A gyerekek nem félnek az ismeretlentől. Nem szoronganak attól, hogy „ezt nem értik". A bizonytalanságot természetes állapotnak tekintik. Érdemes elgondolkodni azon, hogy szervezeti kultúránkban hol és mikor sajátítják el az emberek azt a – nagyon is tanult – félelmet, hogy az ismeretlen veszélyes.

4. A tanulás láthatatlanul is folytatódik. A foglalkozás utáni napokban, hetekkel később kerültek elő a fogalmak a gyerekek szabad játékában, otthoni beszélgetéseikben. Ez emlékeztet arra, hogy a szervezeti tanulásban sem mindig ott és akkor jelenik meg a hatás, ahol elvárjuk.

A jövő munkavállalói már most formálódnak

A kvantumtechnológia napjaink egyik legmeghatározóbb technológiai irányvonala. Hatással lesz a kommunikációra, a számítástechnikára, a kiberbiztonságra; és azon keresztül a szervezetek működésére, a munkaköri struktúrákra, a szükséges kompetenciákra is.

Az a gyerek, aki ma az óvodában megtapasztalja, hogy a tudomány játékos, felfedezésre váró terület, tíz-tizenöt év múlva kerülhet a munkaerőpiacra. Azzal a belső meggyőződéssel, hogy az ismeretlen nem ijesztő, hanem érdekes.

Szakemberként pedig pontosan tudjuk, hogy ez a belső meggyőződés az, amelyet a legkevésbé lehet utólag beépíteni valakibe.

A Jövőt Építők Generációja Egyesület és a Belvárosi Játékóvoda közösen mutatott rá valamire, ami a szakmában is figyelemre méltó: a legjobb befektetés a jövő munkaerőpiacába nem mindig ott kezdődik, ahol gondolnánk.