kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Munkaerőhiányra és bérversenyre érdemes készülni a következő hónapokban

A második fél évben visszatér a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami kedvezően hat a fogyasztásra és a GDP-növekedésre, de egyben az infláció emelkedésének kockázatát is erősíti - ezt a következtetést vonták le a legfrissebb adatokból az elemzők.

images

images

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel nőtt. A munkanélküliek száma 47 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, az előző hónaphoz képest - a hibahatáron belül - 4 ezerrel nőtt. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a júniusi adatsorban arra figyelt fel, hogy a teljes újranyitás első hónapjában miért nem tudott érdemben csökkenni az állástalanok aránya. Erre két lehetséges magyarázatot talál. Egyrészt nem csak a foglalkoztatás bővült májusról júniusra, de a gazdaságilag aktívak száma is hasonló mértékben emelkedett.

A másik fontos ok, hogy egyre több helyről lehet hallani, legyen szó a szolgáltatószektorról, az iparról vagy az építőiparról, hogy újra munkaerőhiány kezd kialakulni. Hiába az újranyitás és a munkaerő iránti kereslet jelentős emelkedése, ha nincs kínálat, ha nincs jelentkező az üres álláshelyekre. A munkaerőhiányos állapot várhatóan a következő hónapokban tovább súlyosbodhat, amennyiben nem térnek vissza a járványügyi korlátozások és a gazdaság zavartalanul működhet. 

Egyre nehezebb helyzetben lesznek a munkáltatók, vélekedik Virovácz Péter, így a munkanélküliségi ráta a közeljövőben csupán mérsékelt tempóban javulhat, de újabb korlátozások hiányában az év végére már elérhető közelségbe kerülhet a válság előtti rekordalacsony munkanélküliségi szint. Ezzel párhuzamosan pedig tovább erősödhet a gazdaságban a bérnyomás, tovább dinamizálva ezzel a magyar gazdaságot és persze az inflációt.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a járvány harmadik hullámának végével hamar magára találni látszik a munkaerőpiac, a nyár végére várhatóan szinte minden területen visszatér a válság előtti feszesség. A Takarékbank elemzőinek várakozása szerint idén 3,7, jövőre pedig 3,3 százalékos lehet a munkanélküliség.

Az elsődleges munkaerőpiac növekedése még tovább erősödhet a nyitás nyári felfutásával. Az idei év második felében akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejthetett ki.

Ez egyben igazolja a felfele mutató inflációs kockázatokhoz fűződő aggodalmakat is, mivel a munkaerőpiaci feszesség ilyen gyors emelkedése értelemszerűen a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal több esetben még mindig nem épült fel teljesen. 

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy a foglalkoztatottak számának júniusi emelkedésében jelentős szerepet játszhatott a gazdaság újraindítása, az ismét elérhetővé váló szolgáltatások. A foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben már megközelítette a válság előtti szintet, sőt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma meg is haladta azt. A foglalkoztatás növekedésének köszönhetően tovább csökkent a munkanélküliségi ráta, illetve egyre több ágazatban ismét megjelent a munkaerőhiány. 

Előretekintve a Századvég elemzői arra számítanak, hogy a foglalkoztatás az év hátralévő részében tovább emelkedhet, amennyiben nem lesz szükség korlátozó intézkedések bevezetésére. Ugyanakkor várható, hogy a munkaerőpiac ismételten kínálati korlátokba ütközhet, ami bérfelhajtó hatással jár.
    

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon

Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk

"Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai?

Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk

Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk