kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Fejenként 750 ezer forint kárt okoznak az építőipari kontárok

Magyarországon a lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt, az okozott kár átlagos értéke egy emberre vetítve 753 320 forint volt - mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

építőipar mapei kontár-

A Mapei Kft. augusztusban reptezentatív felmérést készített a lakosság körében 2248 ember bevonásával. A kutatás arra szolgált, hogy megállapítsa, a megrendelők mennyire bíznak az építőipari szakemberekben, illetve arra, hogy a megrendelőknek mekkora kárt okoztak a nem hozzáértő szakemberek.

A válaszadók területi eloszlásban a legtöbb kontár munkát Budapesten és Közép-Magyarországon jelezték, itt a válaszadók 41, illetve 40 százaléka mondta, hogy valamilyen építőipari munka miatt szenvedett már kárt, ennek értéke pedig meghaladta a 900 ezer forintot. A lista másik végén Dél-Dunántúl áll, ahol a megkérdezettek 28 százaléka számolt be kontár munkáról, átlagosan 368 690 forint értékben.

Markovich Béla elmondta, a felmérés egyúttal az Építőipari Bizalmi Index megalkotására is szolgált, amely azt mutatja meg, mennyire bíznak a megrendelők a szakemberekben, mennyire elégedettek a munkájukkal. A kutatásban résztvevők azt értékelték, hogy az egy éven belül náluk dolgozott építőipari szakemberek milyen munkát végeztek, a skála 5 csillagból állt a kontár- és a mestermunka között.

A megkérdezettek visszajelzései alapján ez az index országosan 3,53 csillag lett, ami a Mapei Kft. ügyvezetője szerint nem annyira rossz, viszont úgy vélte, az építőiparnak ennél sokkal többet kell nyújtania.

Országosan ez az index Budapesten és Pest megyében lett a legalacsonyabb (3,32), míg a legmagasabb (3,98) értéket Tolna megyében mérték.

Markovich Béla mindezt azzal magyarázta, hogy a fővárosban csoportosul a legtöbb szakember, itt valósul meg a legtöbb építőipari munka, ezért valószínű, hogy itt több hiba is előfordul.

Közölte, az Építőipari Bizalmi Indexet szakmákra is lebontották, a legmagasabb értékelést a villanyszerelő (3,95), a víz- és gázszerelő (3,78), gépész (3,75), a bádogos (3,75) és a festő (3,71) kapta, a legalacsonyabbra (2,89 csillag) pedig a generálkivitelezők munkáját értékelték.

Markovich Béla szerint a generálkivitelezőkkel szembeni alacsony bizalom oka, hogy őket terheli minden szakterület legapróbb hibája is. Ezzel szemben a villanyszerelők pozitív megítélésében szerepet játszhat, hogy az esetleges hibás teljesítés gyakran észrevehetetlen egy laikus megrendelő számára, hiszen ha van áram, a munka jó.

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon, a cég 1991. szeptember 1-jén jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A vállalat 211 embert foglalkoztat, 2020-ban 22,7 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele, ami 16,7 százalékos növekedés éves összevetésben. A Mapei Kft. egy 15 000 négyzetméter összterületű gyárat és raktárat üzemeltet Sóskúton, ahol éves szinten több mint 76 ezer tonna terméket állít elő.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A szexi pozíciónevek csapdája

Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk

Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni

Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk

Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek

A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez... Teljes cikk