kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Felére csökkent a munkaügyi perek száma

Az elmúlt tíz évben 29 ezerről 2014-re 14 ezerre csökkent a munkaügyi perek száma, amely kifejezett kormányzati cél volt, írja a Világgazdaság.

Az elhúzódó munkaügyi perekkel akart leszámolni a kormányzat, illetve az is cél volt, hogy az elbocsátott dolgozók pereskedés helyett inkább keressenek új munkahelyet minél gyorsabban.

A 2012 közepén életbe lépett új munka törvénykönyvében (Mt.) lényegesen csökkentették a munkavállalók érdekeltségét a pereskedésben, mondta a lapnak Kéri Ádám, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezető ügyvédje.

Az új szabályozás szerint maximum 12 havi elmaradt keresetüket ítélhetik meg a dolgozóknak, míg ez korábban több évi fizetést, esetleg milliós összegeket jelentett. Valamint megszüntették a büntető jellegű kártérítés intézményét. A vesztes per viszont igen sokba kerülhet a munkavállalónak, mert nem csak a másik fél ügyvédi költségeit, hanem a szakértői díjakat, illetékeket is neki kell megfizetnie.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek