Két hét van az iskolakezdésig, de sok intézmény még pedagógusokat keres
A Belügyminisztérium a tüntetés hírére nem reagált, de mint írták, folytatják az egyeztetést a szakszervezetekkel.
Többek között a Baktay Ervin Gimnázium és a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola és Óvoda is tanárt keres - számolt be róla az rtl.hu. Utóbbi intézménybe magyar, biológia, kémia, földrajz, testnevelés, matematika és informatika szakos tanárt, illetve tanítót is várnak. Aki egy hét múlva munkába áll, annak szolgálati lakást is biztosítanak. A hamarosan kezdődő tanév előtt nem csak a közszféra állásportálján, hanem a közösségi médiában is próbálnak tanárt találni az intézmények és a pedagógusok.
Ahogy arról mis is írtunk, ha augusztus 10-én, a következő sztrájktárgyaláson nem hangzik el látható béremelésről szóló ajánlat, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogják a sztrájkot a pedagógusok - számolt be róla a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja. Ezt támogatná a Diákok a Tanárokért diákszervezet is, mely szeptember 2-ára is szimpátiatüntetést szervez a fővárosba. "Mindenképpen szeretnénk a pedagógusaink számára megmutatni azt, hogy mi mellettük állunk, támogatjuk őket, biztatni őket, hogy csatlakozzanak a sztrájkhoz, hogy álljanak ki magukért, mert ezzel magukat is támogatják, minket is" - mondta a híradónak Kranyik Tünde, a szervezet elnökségi tagja.
Az RTL megkereste a Belügyminisztériumot, mely a tüntetés hírére nem reagált, de azt írták, hogy a szakszervezeti egyeztetések tovább folytatódnak, akárcsak az Európai Bizottsággal megkezdett tárgyalások. A cél, hogy 2027 végére a pedagógusbérek a diplomás átlagbér 80 százalékára emelkedjenek.
rtl.hu
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja