kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A munkapiachoz igazodó oktatási rendszerre lenne szükség

A rugalmasság és a bizonytalanság az oktatási rendszer számára a legfőbb kihívás a fiatalok munkanélküliségének csökkentése szempontjából - állapította meg Navracsics Tibor az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) éves szakpolitikai fórumán kedden.

images

A párizsi székhelyű szervezet legjelentősebb rendezvényén a magyar uniós biztos a 18 és 30 év közötti fiatalokat érintő társadalmi gondokról szóló vitafórumon szólalt fel.

A szociológusok által Y-generációnak nevezett korosztályra az a jellemző, hogy a szüleiknél jobban képzettek, a legmagasabb színvonalú munkák elvégzésre képesek, ugyanakkor a fejlett országokban őket érinti a leginkább a munkanélküliség. Az Európai Unióban jelenleg 4 millió fölé tehető a fiatal munkanélküliek száma, miközben az informatikai és a szolgáltatói szektorban 2 millió olyan üres állás van, ahova fiatalokat keresnek - hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor.

Úgy vélte, a digitalizáció által forradalmasított ipar következtében "a mai világra pozitív értelemben a rugalmasság, negatív értelemben a bizonytalanság jellemző". A szükséges tudás, a munkaerőpiac és az oktatási rendszer is folyamatosan változik, s ebben a helyzetben nehéz meghatározni, hogy milyen készségtárra lesz szükség tíz év múlva - mondta az MTI-nek adott interjúban az uniós biztos a vitát követően.

A biztos szerint a tagállamok oktatáspolitikájának fogalmi kereteit európai szinten kellene megújítani. Az oktatás ugyanis nemcsak a 6 és 23 év közötti korosztály problémája - mutatott rá, és az élethossziglani tanulás, az ismeretek folyamatosan megújítása, valamint a mindig piacképes tudás elsajátításának fontosságát hangsúlyozta.

Az uniós biztos megítélése szerint az Európai Unió számos tekintetben leszakadóban van a 35 tagállammal rendelkező OECD többi országához képest, s ezek közül kiemelkednek az oktatásra fordított összegek, amelyek 2-3 százalékkal alacsonyabbak, mint azon országokban, amelyek komolyan veszik a gazdasági felzárkózást.

Az OECD az idei fórumra 12 előadót hívott meg Magyarországról, amire nem volt példa az elmúlt tíz évben.

A rendezvény kiemelt figyelmet fordít a digitális átalakulás, a harmadik ipari forradalom kihívásaira is. A magyar meghívottak többsége az innováció és a startupok világából érkező fiatal magyar vezető, akik az új technológiának az oktatásra, a foglalkoztatásra vagy éppen a közszféra modernizációjára gyakorolt hatásairól beszélnek.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk