Így találd meg a hivatásod! - tanácsok pályaválasztás előtt
Mielőtt kiválasztjuk a megfelelő albérletet, hány másik lakást járunk be? Vagy társunk megtalálása előtt mennyi emberrel ismerkedünk? A pályaválasztás viszont olyan, mint amikor az étteremben az étlapról választunk. A hosszú listából, kevés információ alapján, jó időre csak egyszer ikszelünk. Kundrák Villő HR szakember útravalója diákoknak és szüleiknek.
Tíz éven át állatorvos szerettem volna lenni. Bújtam a könyveket, és alig vártam, hogy találkozzak a szomszédunkban lakó állatorvossal, hogy elmesélje rendelőjének legújabb kalandjait. Egy napon anyukám azzal a meglepetéssel fogadott, hogy megkérte ezt a kedves urat, hogy hagy menjek be a rendelőjébe egy műtétre. Majd kicsattantam örömömben. Ennél szebb ajándékot el se tudtam volna képzelni. Bementem a műtétre, ami egy sorsfordító pár óra volt. Az ott tapasztaltak alapján jöttem rá, hogy nem szeretnék állatorvos lenni.
A karrier egyik fő funkciója, hogy az embernek legyen lehetősége megvalósítania önmagát. Ebből következik a kérdés: tulajdonképpen mit is akarunk megvalósítani? Melyik tulajdonságainkat akarjuk ehhez használni? Milyen környezetben, kikkel akarunk együtt dolgozni? Milyen problémákon? A sikeres pályaválasztás kulcsa az önismeret. Vegyünk alapul négy alapvető, ám egyáltalán nem egyszerű kérdést.
Ahhoz, hogy közelebb kerülj saját magad feltérképezéséhez, gondold végig, hogy mi az, amiben kilógsz a sorból. Tegyük fel, nagyon jó logikával rendelkezel, jól számolsz és szeretsz matematikai problémákat megoldani. Vagy kiváló a kommunikációs készséged, empatikus vagy és másokkal könnyen teremtesz kapcsolatot? Ha ez megvan, akkor vedd sorra a sikertörténeteidet. Mik azok a tulajdonságaid, amelyek sikerhez vezettek az egyes helyzetekben?
Csíkszentmihályi Mihály szerint, akkor tudjuk a flow állapotát elérni, amikor olyan, számunkra élvezetes tevékenységet végzünk, ami a képességeink alapján megfelelő kihívást jelent a számunkra. A flow tulajdonképpen egy olyan tudatállapot, amikor megszűnik körülöttünk a külvilág, mert minden érzékszervünkkel teljesen elmélyülünk abban, amit éppen csinálunk. Te mikor éred el ezt az állapotot?
Nagyon fontos tudni, hogy amikor karriert választasz, akkor tulajdonképpen arról döntesz, hogy milyen életstílust, életritmust fogsz élni. Megválasztod, hogy mennyit, mikor, kivel dolgozol majd bizonyos jellegű problémákon. Célszerű ezért azt is tisztáznod, hogy milyen értékek lényegesek a számodra. Ha olyan célt választasz, ami összhangban van az értékrendeddel, sokkal sikeresebb és elégedettebb leszel a szakmádban.
Gondold végig, hogy néz ki a foglalkozási szerepekről alkotott képed. Milyen értékek fontosak otthon? Mikor vagy megbecsült tagja a családodnak? Ha minimum napi 12 órát dolgozol, vagy ha minél több minőségi időt töltesz a szeretteiddel? Melyek azok a minták, amiket meg szeretnél tartani? Melyeket szeretnéd lecserélni? Pályaválasztásnál ezeknek az elemeknek a számbavétele, összekapcsolása, összehangolása és erősítése a cél.
Miután megválaszoltad ezt a négy kérdést, tájékozódj. Beszélgess különböző szakemberekkel a munkájukról. Igyekezz nekik objektív kérdéseket feltenni. Kérdezd őket arról, hogy hogyan néz ki egy napjuk. Mik a feladataik? Kikkel szoktak a munkájuk során találkozni? Egyedül dolgoznak vagy csapatban? Milyen környezetben? Ahogyan ezt saját példámból bemutattam.
Ne felejts el mindezek mellett arról is informálódni, hogy milyen a munkaerő-piaci helyzet az adott területen: milyenek az elhelyezkedési esélyek, milyen pozíciókat lehet betölteni, milyenek a kereseti és fejlődési lehetőségek.
Erre rengeteg féle trükk van. Itt van például az említett eset: használd fel a kapcsolati hálód. Vagy menj el önkénteskedni abba a szektorba, ami érdekel. Helyezd magad bele különböző helyzetekbe, láss el minél többféle feladatot. És sose feledd: akárhogy is döntesz, a saját igényeidre alapozd a választásod. A saját életed éld, ne másét!
Kundrák Villő
Egy multinacionális vállalat HR Business Partnere, a Jog és Pszichológia alapítója és vezetője
A nyitóképen a szerző

Mik az erősségeid?

Mi érdekel? Milyen tevékenység közben kerülsz flowba?
Csíkszentmihályi Mihály szerint, akkor tudjuk a flow állapotát elérni, amikor olyan, számunkra élvezetes tevékenységet végzünk, ami a képességeink alapján megfelelő kihívást jelent a számunkra. A flow tulajdonképpen egy olyan tudatállapot, amikor megszűnik körülöttünk a külvilág, mert minden érzékszervünkkel teljesen elmélyülünk abban, amit éppen csinálunk. Te mikor éred el ezt az állapotot?
Milyenek a karrierrel kapcsolatos elképzeléseid?
Nagyon fontos tudni, hogy amikor karriert választasz, akkor tulajdonképpen arról döntesz, hogy milyen életstílust, életritmust fogsz élni. Megválasztod, hogy mennyit, mikor, kivel dolgozol majd bizonyos jellegű problémákon. Célszerű ezért azt is tisztáznod, hogy milyen értékek lényegesek a számodra. Ha olyan célt választasz, ami összhangban van az értékrendeddel, sokkal sikeresebb és elégedettebb leszel a szakmádban.
Milyen mintákat hozol otthonról?
Gondold végig, hogy néz ki a foglalkozási szerepekről alkotott képed. Milyen értékek fontosak otthon? Mikor vagy megbecsült tagja a családodnak? Ha minimum napi 12 órát dolgozol, vagy ha minél több minőségi időt töltesz a szeretteiddel? Melyek azok a minták, amiket meg szeretnél tartani? Melyeket szeretnéd lecserélni? Pályaválasztásnál ezeknek az elemeknek a számbavétele, összekapcsolása, összehangolása és erősítése a cél.
Tájékozódj!
Miután megválaszoltad ezt a négy kérdést, tájékozódj. Beszélgess különböző szakemberekkel a munkájukról. Igyekezz nekik objektív kérdéseket feltenni. Kérdezd őket arról, hogy hogyan néz ki egy napjuk. Mik a feladataik? Kikkel szoktak a munkájuk során találkozni? Egyedül dolgoznak vagy csapatban? Milyen környezetben? Ahogyan ezt saját példámból bemutattam.
Ne felejts el mindezek mellett arról is informálódni, hogy milyen a munkaerő-piaci helyzet az adott területen: milyenek az elhelyezkedési esélyek, milyen pozíciókat lehet betölteni, milyenek a kereseti és fejlődési lehetőségek.
Gyűjts személyes tapasztalatot!
Erre rengeteg féle trükk van. Itt van például az említett eset: használd fel a kapcsolati hálód. Vagy menj el önkénteskedni abba a szektorba, ami érdekel. Helyezd magad bele különböző helyzetekbe, láss el minél többféle feladatot. És sose feledd: akárhogy is döntesz, a saját igényeidre alapozd a választásod. A saját életed éld, ne másét!
Kundrák Villő
Egy multinacionális vállalat HR Business Partnere, a Jog és Pszichológia alapítója és vezetője
A nyitóképen a szerző
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani
A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei
Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 4 hete
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 2 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 2 hónapja
- A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre 2 hónapja
- Látogatói rekord dőlt meg az Educatio szakkiállításon 4 hónapja
- "Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás 4 hónapja
- A milliós fizetés sem elérhetetlen - Ezekkel a mesterdiplomákkal lehet a legjobban keresni 5 hónapja
- György László: a cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon 5 hónapja
- Ismét központi nyílt Napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 6 hónapja
- A jövő képességei, avagy tévutakon járunk 6 hónapja
- Megérkezett Budapestre a műszaki pályaválasztó fesztivál 6 hónapja