Így változik a szakképzésben dolgozók bére
Vannak oktatók, akiknek több mint 30 százalékkal emelkedik a bére, de akadnak olyanok is, akiknek semennyivel. A Népszava cikke szerint béralkura az ígéretekkel szemben nincs lehetőség.
Átlagosan 20-25 százalékos fizetésemelést kaptak a szakképzésben dolgozók az érdekképviseletek szerint - írja a Népszava. A lap szerint a pedagógus érdekképviseletekhez érkezett visszajelzésekből az derül ki, hogy senki sem kapott lehetőséget rá, hogy a központilag meghatározott bérnél magasabb ajánlatot alkudjon ki, pedig a béralku is az ígéretek között szerepelt. Mint ismert, a szakképző intézményekben dolgozók közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, foglalkoztatásuk július 1-től a Munka törvénykönyve alá kerül, ezért új munkaszerződéseket írnak alá. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérései szerint nem teljesült az átlagosan 30 százalékos béremelés. A szakképzésben dolgozóknak július 15-ig kell eldönteniük, elfogadják-e az új ajánlatokat.
A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor a lapnak azt mondta: a megyei szervezeteiktől érkezett adatok szerint átlagosan 25 százalékos béremelésről lehet beszélni. A legtöbb dolgozónak 10-20, illetve 20-30 százalék között emelkedett a bére, akad, akinek több mint 30 százalékkal, és olyan is van, akinek semennyivel.
A PDSZ-nek nincs tudomása olyan dolgozóról, akinek felajánlották volna a béralku lehetőségét. A szakszervezet dél-alföldi regionális ügyvivője, Mészáros Imre több olyan dolgozóról is tud, akik nem írják alá új szerződéseiket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt közölte a lappal, hogy az oktatók több mint kétharmada azonnal aláírta az új szerződését. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz lehetőség béralkura, nem válaszoltak.
Népszava
fotó: pixabay
A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor a lapnak azt mondta: a megyei szervezeteiktől érkezett adatok szerint átlagosan 25 százalékos béremelésről lehet beszélni. A legtöbb dolgozónak 10-20, illetve 20-30 százalék között emelkedett a bére, akad, akinek több mint 30 százalékkal, és olyan is van, akinek semennyivel.
A PDSZ-nek nincs tudomása olyan dolgozóról, akinek felajánlották volna a béralku lehetőségét. A szakszervezet dél-alföldi regionális ügyvivője, Mészáros Imre több olyan dolgozóról is tud, akik nem írják alá új szerződéseiket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt közölte a lappal, hogy az oktatók több mint kétharmada azonnal aláírta az új szerződését. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz lehetőség béralkura, nem válaszoltak.
Népszava
fotó: pixabay
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 4 napja
- Nem derűs a helyzet: mutatjuk, kinek a véleményére támaszkodnak a magyarok pénzügyi döntésekben 5 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete