Magyar Nemzet: A vártnál magasabb volt a béremelés a szakképzésben
A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke szerint az oktatók nagy része elfogadta az új bérajánlatot.
„Elvárás a szakképzéssel szemben, hogy ne steril tudást közvetítsen, hanem az életre készítsen fel és valódi munkatapasztalatot is adjon. Ezt a közoktatásban megszokott szűk keretek között képtelenség megoldani. A mostani változások épp azért kedvezők, mert nemcsak a fizetéseket érintik, hanem egy szabadabb, életszerűbb oktatási rendszer alapjait teremtik meg. Eddig például, ha jelentkezett egy tapasztalt vállalati szakember, közoktatásban szerzett pedagógiai gyakorlat híján csak kétszázezer forint körüli gyakornoki fizetést kaphatott. Ilyen feltételekkel pedig nehéz tanításra bírni a cégek szakembereit. Az új szabályozás kezeli ezeket a helyzeteket, hiszen nagyobb rugalmasságot, szabadságot biztosít” - fejtette ki Koronkáné Járai Annamária igazgatónő, aki szerint elfogadható lett a munkaidő nagysága, és több lett s szabadság is.
„A heti 22 és 26 közötti mozgó kötelező óraszám azt jelentette, hogy a munkaidő mintegy húsz százaléka erejéig ingyen hadra foghatók voltak a kollégák. Mostantól a be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot és a tartósan távollévő oktató helyettesítését az kollégája külön megállapodással, azaz túlóradíjért láthatja el” - mondta.
Rittlinger Zoltán, a Pécsi Szakképzési Centrum főigazgatója a lapnak azt nyilatkozta, hogy az intézményben mindenki elfogadta az új bérajánlatot. Hozzátette, hogy szerinte a közalkalmazotti viszonyból való kilépés nem érinti majd hátrányosan a dolgozókat.
„Az új szerződések garantálnak minden korábban megszerzett jogot és juttatást, változás csak pozitív irányba történt. Például hogy a többletfeladatokért ezentúl pluszdíjazás jár” - jelentette ki.
Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke szintén elégedett az új rendszerrel, mely elismeri a többletmunkát. Mint elárulta, az oktatók nagy része elégedett a bérajánlattal, és csak kevesen utasították vissza a jogállásváltást.
„A fennmaradó néhány százalékba tartoznak azok, akik életkoruk miatt kedvezőbbnek ítélték, hogy a nyugdíjazásukat és a végkielégítésüket kérjék. Illetve vannak néhányan, akik keveslik a fizetésemelés mértékét, ebbe a körbe viszont leginkább azok tartoznak, akik a tanításon kívül nemigen vállaltak semmi pluszt, például munkaközösség-vezetést vagy egyéb többletfeladatot” - mondta.
Ahogy mi is megírtuk, a pedagógus érdekképviseletekhez érkezett visszajelzésekből az derül ki, hogy senki sem kapott lehetőséget rá, hogy a központilag meghatározott bérnél magasabb ajánlatot alkudjon ki, pedig a béralku is az ígéretek között szerepelt.
Magyar Nemzet
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 1 hete
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 1 hete
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hete
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 2 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 2 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hete
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hete
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben