kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Jó esélyeik vannak az álláspiacon a frissen végzett HR-eseknek

A műszaki diploma még mindig jó startot ad, a szakmai gyakorlat továbbra is kiemelten fontos szempont az állásinterjúkon, és a cégek nagyon is megnézik, hogy melyik felsőoktatási intézményben végzett a hozzájuk jelentkező pályakezdő - állapítja meg az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének felmérése.

Pályakezdőként leginkább a nagyobb és elsősorban külföldi tulajdonú cégeket érdemes megkörnyékezni, mert ezeknél a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a kevésbé tapasztaltakat is tudják alkalmazni. A hazai vállalatok általános várakozásai többnyire pozitívak: a vizsgált 41 foglalkozási területen a diplomás és pályakezdő munkavállalók számának növekedésére lehet számítani a következő egy évben - derül ki abból a felmérésből, amely ezer hazai cég vezetőjének, humánerőforrás-vezetőjének, valamint 30 humánerőforrás-tanácsadó és szolgáltató cég munkatársainak megkérdezésével készült 2007 elején.

A slágerszakmákat tekintve a legkeresettebbek továbbra is a gépész-, a villamos- és a vegyészmérnök, valamint a környezetmérnök végzettségű pályakezdők, de jó eséllyel indulnak a munkaerő-piaci versenyben a piackutatók, a gazdaságelemzők, valamint a reklám- és marketingszakon végzettek, illetve a logisztika és a kereskedelem területén diplomázottak. A jövőben több üzletkötőre és ügyfélkapcsolati területen dolgozó munkavállalóra lesz szükség, valamint továbbra is stabil elhelyezkedési esélyek várnak a frissen végzett humánerőforrás szakemberekre. A várakozások szerint ugyanakkor mérséklődik az érdeklődés a jogászok iránt, és a vendéglátóiparban diplomázók megszerzéséért sem tolonganak majd a munkaadók.

A cégek kiemelten fontosnak tartják a precíz és önálló munkavégzést - a felmérés szerint a pályakezdők e téren maradnak el leginkább a vállalati elvárásoktól -, továbbá a nagy munkabírást, a csapatmunkára való alkalmasságot, a számítógépes ismereteket, valamint a szakmai elméleti alapok meglétét. A cégvezetők szerint további kritikus pontnak minősült a pályakezdők hiányos idegennyelv-tudása.

A cégek nem titkolták: a munkaerő kiválasztásánál számít, hogy a pályakezdő melyik egyetemen, főiskolán, illetve annak melyik karán végzett. A preferált karok többsége a nagyobb presztízsű, - főként budapesti - egyetemekhez tartozik, bár több vidéki felsőoktatási intézmény végzőseit is előszeretettel látják az állásinterjúkon.

Népszabadság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk