kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Kirúgni kedvesen

Az outplacement egy olyan humánpolitikai eszköz, amely segítséget nyújt az elbocsátott dolgozó és a munkáltató számára a leépítésből eredő pszichológiai, szociális, jogi hatások feldolgozásában és az álláskeresésben.
A gondoskodó elbocsátás Magyarországon egyelőre azoknak jár, akik nem önhibájukból kényszerülnek otthagyni munkaadójukat, és akik olyan vállalatnál dolgoznak, amelyik megengedheti magának, hogy fizessen azért, hogy az elküldött alkalmazott újra el tudjon helyezkedni. Ez persze rendszerint nem vonatkozik azokra, akik tömeges leépítésben veszítették el állásukat.

Egy kis felkészüléssel elviselhetővé és humánussá lehet tenni az amúgy kényelmetlen és kínos elbocsátás pillanatait. A gondoskodó elbocsátásnak az Egyesült Államokban már nagy hagyománya van, évtizedek óta bevett szokás az elküldötteken segíteni. A elbocsátottak 70-80 százaléka automatikusan részesül egy úgynevezett outplacement szolgáltatásban, ami tulajdonképpen az elbocsátott dolgozókat segítő program. Ilyenkor a vállalat egy külső tanácsadó céget bíz meg az elbocsátási folyamat megkönnyítésére: a hírt a vezetők viszik, de annak feldolgozásában és egy új munkahely keresésében már egy szakember segít. Magyarországon általában akkor fordítanak időt és energiát a cégek az elbocsátott alkalmazottaik helyzetének megkönnyítésére, ha önhibájukon kívül kell megválniuk tőlük: átszervezés vagy a munkakör megszűnése miatt.

Az outplacement folyamata

Az outplacement vizsgálata történhet a munkavállaló és a munkaadó szemszögéből is.

Munkavállaló

Rögtön a hír közlése után várják az elbocsátottakat az outplacement tanácsadók. Természetesen nem kötelező részt venniük az első beszélgetésen, de nagy részük élni szokott a munkaadó által felkínált lehetőséggel.

Az első beszélgetésen a munka nélkül maradt dolgozókat csak arról tájékoztatják, hogy segítséget kapnak az álláskeresésben, rögtön a helyzet megoldását felvázolva előttük, és majd egy következő időpontot beszélnek meg az elbocsátottal, ami már valóban személyes. Ezután értékelik a dolgozó addigi karrierjét, milyen feladatokat szeret, melyeket akarja az eddigi munkáiból a jövőben is végezni, kiderítik erősségeit és gyengeségeit. Ennek végeredményeként egy reális önértékelés alakul ki, ami nagyban segíti később az álláskeresést.



  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek