kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Magyarországon 8,1 százalékkal nőttek a munkaköltségek

Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben nőttek a munkaköltségek a múlt év utolsó negyedében - ismerteti az Eurostat kedden közzétett adatait a szakszervezetek.hu.

Az EU statisztikai hivatalának kimutatása szerint a múlt év utolsó negyedében az EU 28 tagállamában 2,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 2,3 százalékkal nőttek az óránkénti munkaerőköltségek 2017 hasonló időszakához viszonyítva.

A szakszervezetek.hurámutat: a munkaköltségek két fő összetevője közül az egy munkaórára jutó bérek és fizetések az euróövezetben 2,3 százalékkal, az EU egészében pedig 3 százalékkal emelkedtek.

A másik fő komponens, a béren kívüli juttatások az eurózónában 2,4 százalékkal, az EU egészében pedig 2,2 százalékkal mentek följebb 2018 negyedik negyedében 2017 utolsó negyedéhez viszonyítva.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a munkaköltségek 2018 utolsó negyedében 8,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezen belül a bérek 10,4 százalékkal emelkedtek, míg az egyebek 2,3 százalékkal csökkentek.

szakszervezetek.hu



  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk