kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Megérkezett a javaslat: bruttó 264 ezer forint lenne egy kezdő egészségügyi szakdolgozó fizetése

Háromlépcsős béremelést javasol a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK). Júniusra hoznák előre a 2022 januárjára tervezett első emelést. Egy kezdő szakdolgozó fizetése így bruttó 264 ezer forint lenne, egy negyven éve a pályán lévő, több végzettséggel rendelkező szakdolgozóé pedig bruttó 685 ezer forint.

Olyan kritikus a szakdolgozói létszámhelyzet az egészségügyben, hogy bérügyi okok miatt már egyetlen kollégát sem veszíthet el az ágazat. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) ezért háromlépcsős béremelési koncepciót dolgozott ki - írja a Világgazdaság.

Javaslatuk szerint a háromszakaszos béremelés első fázisának dátuma 2021. június elseje lehetne a 2022. január elseje helyett. Átlagosan 21 százalékkal kapnának többet a szakápolók.

Egy kezdő szakdolgozó fizetése bruttó 264 ezer forint lenne a jelenlegi 202 ezer forint helyett, egy negyven éve a pályán lévő, több végzettséggel rendelkező szakdolgozó pedig bruttó 685 ezer forintot keresne a jelenlegi 645 ezer forint helyett.

A MESZK azt is kéri, hogy az orvosi bérek rendezésében alkalmazott pótlékok mértékével arányos szakdolgozói pótlékokat is vezessenek be, valamint a vezetői pótlék összegét emeljék 100 ezer forintra, a pótlék alapösszege pedig 50 ezer forint legyen. Ugyancsak javasolják a többletteljesítési kompetenciapótlék bevezetését.

A javaslat szerint a következő béremelési szakasz 2022. január elsejével lenne esedékes, a harmadik pedig 2023. január elsején léphetne életbe.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk