Mennyit keres/het ma egy nő?

Ismeretes, hogy Magyarországon - a volt szocialista országokhoz hasonlóan - a nők tömeges munkába állítása az 50-es években kezdődött, mely folyamat nem nélkülözte a gazdasági kényszer és az ideológiai nyomás elemeit sem. Nemcsak az eszközök voltak gazdasági és ideológiai jellegűek, de a célok is: egyfelől a nagyarányú iparosítás, másfelől a családi kötelékek lazítása, az állam szerepének, ráhatásának növelése a gyermeknevelésben. A propaganda direkt és indirekt sugallata szerint csak a "dolgozó nő" volt a társadalom értékes tagja, és ebben az értékítéletben benne volt a "csak" anyák, "csak" háziasszonyok lebecsülése, negatív minősítése is. Kérdés persze, hogy az érintettek hogyan viszonyultak ehhez a hivatalos képhez, mennyire volt a kereső tevékenység a nők számára belső kényszer és mennyire szükséges rossz, hogyan tudták valóban összeegyeztetni a munkát és a családot, és egyáltalában mit tettek volna, ha lett volna választási lehetőségük?

A gyermekvállalás és gyermeknevelés szempontjából leginkább érintett 25-54 éves korosztálynak a századfordulón mintegy 64 százaléka dolgozott, s bár ez az arány néhány ponttal magasabb volt az uniós átlagnál, már akkor alatta maradt az észak- és nyugateurópai országok aktivitási mutatóinak.

A felmérések szerint a női foglalkoztatottság Magyarországon, a 90-es évek végére már nagyjából az Európai Uniós átlagnak megfelelően alakult. Azt mondhatjuk tehát, hogy napjainkban a fiatal és a középkorú nők foglalkoztatottsága magas, az európai átlag felett van, egészen addig, amíg meg nem születik az első gyerek. Az első gyerek születését követően hirtelen Európa sereghajtója leszünk, utánunk egyedül Málta áll.

Magyarországon a 70-es, 80-as években az említett női korosztály foglalkoztatása 80 százalék felett volt - egyes korcsoportok esetében a 90 százaléokt is meghaladta -, és innen következett be a csökkenés napjainkig, amíg Nyugat-Európában a női foglalkoztatottság állandó, folyamatos bővülése volt tapasztalható. A közel azonos foglalkoztatottsági helyzet mögött tehát igen eltérő társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok és kérdések húzódnak meg. Hosszú éveken keresztül ezek a kérdések - a megfelelő kutatási lehetőségek és a minimális kutatási szabadság hiányában - megválaszolatlanok maradtak. De azt tudjuk, hogy a munkavállalás legfőbb, elsődleges motívuma minden országban a pénzkeresés, azaz az anyagi kényszer. Különböző erősséggel, de más, pszichikus motívumok is nagy súllyal esnek latba annak mérlegelésénél, hogy miért érdemes a nőknek munkát vállalniuk. Sokak szerint lehangoló dolog kizárólag otthon lenni és családi feladatot ellátni, és úgy tartják, a társadalom is jobban becsüli a dolgozó nőket.

Az anyák a munkát elsősorban anyagi okok, a család megélhetése miatt tartják fontosnak, és az egyéni ambíciók, karrierszempontok kevésbé játszanak szerepet.
A 60-as, 70-es évekre a férfi-női szerepek tradicionális felfogása volt jellemző, mára mindez annyiban módosult, hogy megnőtt az anyagi kényszer nélkül is - elsősorban részmunkaidőben - a munkát vállalni kívánó nők aránya. A "család megélhetése miatt a nőnek is dolgoznia kell" felfogás teret kapott a hazai társadalomban. Ebből következik, hogy a női foglalkoztatás nagyarányú visszaesése inkább anyagilag, semmint pszichésen viseli meg a családokat, az érintett nőket. Jelentősen megnehezült a gyermeket nevelő vagy gyermekvállalás előtt álló nők helyzete a munkaerőpiacon. Munkába állásuk megkönnyítése, munkahelyi biztonságuk garantálása a reprodukció biztosításának kulcskérdése.

Napjainkban szerencsére elméleti, jogi akadálya már nincs annak, hogy nők is megszerezzék a "férfi-állások" betöltéséhez szükséges ismereteket, illetve hogy a megfelelő szaktudással elhelyezkedhessenek. De sajnos az eltérő bérszínvonal, létező probléma. A Bérbarométer adatai szerint a nők és férfiak azonos munkában azonos végzettséggel végzett munkája közötti bérkülönbség az első gyerek megszületéséig az Európai Unió 11 százalékos bérrése alatt marad. Az első gyerek megszületésével ez majdnem a duplája, kettő és három gyerek esetén pedig már egészen szembetűnő.

Vannak szakmák, amik elnőiesednek (pl. az oktatás területén), és marad elég sok más terület, ami a mai napig nem nyit a nők felé. Ha a nők nem látnak esélyt a munkára, vagy elégedetlenek a fizetésükkel, akkor az átképzés jelentheti a megoldást. Keresettek a munkaerő piacon a webdesigner, a mérlegképes könyvelő és a logisztikai ügyintéző, és értékesítő hölgyek. (Magyarországon az állami szektorban is érdemes elhelyezkedni, a keresetek magasabbak a régió többi országánál.

A helyzet az, hogy a nemi megkülönböztetés egy pozíció megpályázásánál számokban is jól mérhető. A felvételi adatok a nemek tükrében csaknem 20 százalékra tehetőek a férfiak javára, vagyis ugyanabban a pozícióban ez a szokásos mérték. A felsővezetői munkakörök betöltése esetében a fentírt 20 százalék majdnem nulla, azaz egy igazgatói beosztásban már nincs jelentős megkülönböztetés. A pozíciókban lefelé haladva azonban egyenes arányban nőnek a különbségek. Osztályvezetőknél 15-20, csoportvezetőknél 25-35, beosztottaknál már 35-40 százalékos bérdifferencia mutatható ki, ugyanabban a pozícióban. (A reálbérek azonban mindenhol nőttek a tavalyihoz képest.