kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Mi áll a fiatalok foglalkoztatási adatainak növekedése mögött?

A hazai munkanélküliség korosztályi eloszlása valóban torz, ahogy ezt számos statisztikai adat is alátámasztja. A Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata ezért érdeklődéssel fogadja a szakfőiskolai rendszer megteremtésének szándékát - olvasható közleményükben.

images

Ahogy a HR Portal hírül adta, a KSH legfrissebb munkaerő-piaci statisztikája alapján 2013. második negyedévében pozitív tendenciák érvényesülnek a különböző korcsoportok foglalkoztatottsági mutatóit vizsgálva: a fiatal, 15-24 éves korcsoportban 219 ezren voltak foglalkoztatottak 2013 második negyedévében, a korosztály 19,2 százalékos foglakoztatási rátája 1,4 százalékponttal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél. A munkanélküliségi arány feleződik, ahogy haladunk felfelé a képzettségi létrán. Az alapfokú végzettségűek körében tapasztalt több mint 20 százalékos munkanélküliségi arány a középfokú végzettségűeknél 10 százalék alá, míg a felsőfokú végzettségűeknél 5 százalék alá süllyed.

Az ifjúsági munkanélküliség növekedése összeurópai jelenség, mely a gazdaságilag sebezhetőbb országokat a vártnál is jobban érintette a válság tetőzésével - olvasható a MOSZ Ifjúsági Tagozatának közleményében. Magyarország a 15-24 év közötti korosztálynál a maga 29 százalékos mutatójával a közép-súlyosan érintett országok között szerepel. Még érdekesebb azonban a statisztikákban a szervezet szerint az, hogy a foglalkoztatottak milyen végzettséggel bírnak. Az EU 27 adataival összehasonlításban a korosztálynál az alapfokú végzettségűeknél a foglalkoztatási ráta - az Eurostat adatai szerint - Magyarországon 4.9 százalékos (EU 27-nél 19,4), a középfokú végzettségűeknél 28.6 százalékos (EU 27-nél 44,4 százalék), a felsőfokú végzettségűeknél pedig 56.3 százalékos, ami magasabb, mint az EU 27 átlaga (56 százalék).

A hazai munkanélküliség korosztályi eloszlása tehát valóban torz, ahogy ezt számos más adat és statisztikai adat is alátámasztja. A Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata ezért érdeklődéssel fogadja a szakfőiskolai rendszer megteremtésének szándékát, mely hidat képezhet a szakképzési rendszer és a harmadfokú végzettségi szint között.

A számok mögötti tendencia kapcsán bizakodása ad okot, hogy a diákmunkát vállalók száma elérte a válság előtti szintet - írja a közlemény. Egyre több munkáltató és fiatal választja az iskolaszövetkezeti foglalkoztatási formát. Ez a fajta kedvezményrendszer mindenképpen előnyös a munkáltatóknak, a munkát vállaló diákok legális munkavégzése pedig több szempontból is biztosítottá válik, ami a szakszervezeteknek a legfontosabb kérdés a nyári diákmunkát tekintve.

A diákévek alatt megszerzett munkatapasztalat hatalmas része iskolaszövetkezeteken keresztül történik, egy - a szövetkezetek által megrendelt - felmérés szerint például iskolaszövetkezeteken kívüli munkatapasztalattal a megkérdezettek alig ötöde rendelkezik. Különösen fontosnak tartják ezért, hogy még az oktatási rendszerben lévő több százezer fiatalnak legyen lehetősége időleges munkatapasztalat megszerzésére, növelve ezzel későbbi elhelyezkedési esélyeit, hiszen köztudott: a munkáltatók legfőbb érve a fiatalok munkatapasztalatának, illetve szakmai gyakorlatának a hiánya. Ennek kapcsán a szervezet szerint mielőbb rendezni szükséges a végzős gimnazisták és a passzív státuszú hallgatók szövetkezeteken keresztüli munkavállalásának kérdését, melynek megoldására továbbra is javasolják, hogy jogviszonyuk igazolását a nappali tagozatos diákigazolvány biztosítsa, utat nyitva több tízezer fiatal előtt.

Magyarország az elmúlt időszakban is tett lépéseket az ifjúsági munkanélküliség csökkentése érdekében (pl. első munkahely garancia program, munkahelyvédelmi akcióterv), mely intézkedések rövidtávon eredményesnek bizonyultak. A MOSZ Ifjúsági Tagozata szorgalmazza, hogy a foglalkoztatáspolitikai eszközök bevezetéséhez szorosan kapcsolódjanak képzési, oktatásügyi intézkedések, ezek hatásvizsgálata pedig mindig időben, a szociális partnerekkel együtt kerüljön kiértékelésre, elérve a fiatalok programokon túli tovább-foglalkoztatását.

Szorgalmazzák továbbá a központi pályaorientációs tevékenység megerősítését, már jóval a harmadfokú oktatásba történő belépés előtt (az alapjogi biztos által kezdeményezett Munka Méltósága projekt egyik fő megállapításaként is ez szerepel), a szakmai gyakorlatok idejének növelését, a területi mobilitási készség fokozását a lakhatási támogatási program garanciális elemeinek megerősítéseivel, az új Munka Törvénykönyve hatásainak vizsgálatát a munkaidő-felhasználás szabályzásával kapcsolatban, továbbá az atipikus foglalkoztatási formáknál a fiatalok munkaerő-piaci sebezhetőségének vizsgálatát.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk