kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Minden kerületnek lesz saját százada

Megkezdődött a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének újjáépítése. Az ország összes járásában felálló századok parancsnokainak többségét már kiválasztották - mondta el a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetője az MTI-nek adott interjújában.

Takács Attila hozzátette: a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálat népszerűsítésére új weblapot is indítottak, iranyasereg.hu címen. A március óta működő oldalon valamennyi szolgálati formát - hivatásos, szerződéses, tartalékos - részletesen bemutatják, s megtalálhatók a legközelebbi toborzóiroda elérhetőségei is.

A parancsnok felidézte, mintegy féléves szervezést követően tavaly év végén alakult meg, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság. Ennek feladata a honvédség tartalékos rendszerének új alapokra helyezése: a területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése.

A honvédelmi miniszter utasítása alapján mind a 197 járásban - beleértve a 23 fővárosi kerületet - százfős századot kell létrehozni. A századok parancsnoki állományának kiválasztása, felkészítése is megkezdődött: 147 századparancsnokot már ki is választottak - mondta Takács Attila.


Már toboroznak



A parancsnok kifejtette: az építkezést azokon a helyeken kezdték, ahol jelenleg is van aktív katonai szervezet. Tíz megyében már létrehozták azokat a kiképző századokat, amelyek az adott megyében a járási századok kiképzésének végrehajtásáért felelnek. A toborzást két megyében - Veszprém és Hajdú-Bihar - kezdték meg. Eddig több mint kétszázan regisztráltak területvédelmi tartalékosnak. A tervek szerint a jövő hónapban kötnek velük szerződést, s megkezdődhet a kiképzésük.

A toborzásról szólva úgy fogalmazott, a biztonság megteremtésén dolgoznak, amely "a jövőnket garantálja". Kifejtette: fel kell készíteni az embereket, és a közösségeket, hogy az új típusú biztonsági kihívásokkal szemben tudjanak védekezni. "Olyan ez, mint egy védőoltás a társadalom számára" - tette hozzá.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Minden kerületnek lesz saját százada
2. oldal - A munkaadókat is motiváltabbá tennék
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk