Ezt kínálja a belépőknek az ország egyik legbiztosabb munkáltatója
A szerződéses szolgálatra jelentkezőket egyszeri 100 ezer forinttal csábítja a honvédség. Megemelt nevelési támogatással, a bérelt lakások megvásárlásának lehetőségével, bejegyzett élettársi támogatással is számolhatnak azok, akik katonai pályára lépnének.
Benkő Tibor a Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldalára feltett videóban ismertette, hogy a honvédség "mint az ország egyik legbiztosabb foglalkoztatója", milyen illetményeket és béren kívüli juttatásokat kínál 2021-re.
A honvédségnél 2015-től 2019-ig 60 százalékos illetményemelést valósítottak meg. Ezen felül - a kormány döntésének értelmében - 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként. 2019-ben döntött a kormány arról is, hogy 3 évente 6 havi illetménynek megfelelő többletjuttatást biztosítanak a katonáknak.
2020-ban a hivatásos és szerződéses katonák, valamint az önkéntes tartalékos állomány egységesen további 10 százalékos bérkiegészítésben részesült, ami nem épült be bérükbe, de ezt az összeget 2021-ben is megkapják.
Minden szerződéses szolgálatra jelentkező katonának a szerződéskötés után 100 ezer forintos szerződéskötési díjat folyósítanak. A katonák és a honvédelmi alkalmazottak részére - összhangban a kormány családügyi politikájával - családalapítási, iskolakezdési és lakhatási, valamint nyugdíj-előtakarékossági hozzájárulást, kedvezményes regenerációs lehetőségeket és ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat biztosítanak.
Idén folytatódik a honvédelmi alkalmazottak - 2019-ben kezdett, 4 éves, 35 százalékos - fizetésemelése. Ennek első 20 százalékát 2019-ben kapták meg a dolgozók, míg a fennmaradó 15 százalékot, 3 évre lebontva 5-5-5 százalékban biztosítják.
A gyermekeket nevelő szülők 2021-től a korábbi 30 ezer forint helyett 50 ezer forint nevelési támogatást kapnak. Emellett a katonák és honvédelmi alkalmazottak számára több mint a duplájára, gyermekenként 200 ezer forintra növelték a születési támogatást.
A miniszter kitért arra is, hogy az országos lefedettségű katonai szolgálat biztosítása érdekében elengedhetetlen egy korszerű lakhatási támogatási rendszer kiépítése. Ezért átalakították a lakhatást biztosító rendszer törlesztési támogatását, amelyet 2020-ben már több mint 2400-an vettek igénybe - közölte, hozzátéve: ezt a tendenciát szeretnék folytatni idén is.
Egyszerűsítették a lakásértékesítési eljárásokat is. Lehetővé tették, hogy a katonák nyugállományba vonulásuk után is tovább élhessenek szolgálati ingatlanjukban.
A Magyar Honvédség hosszú távú célja, hogy a katonák tulajdonába kerüljenek az általuk bérelt lakások. Ezért azokat a katonák részére értékesítik. A befolyt összeget pedig a nagycsaládosok és a csonka családban élők támogatására fordítják - közölte a miniszter, aki újdonságként arról is beszámolt, hogy az albérletre és lakáslízingre felhasználható, úgynevezett lakáspénzt a legénységi állomány számára is kiterjesztik.
Idén bevezetik a házassági és a bejegyzett élettársi támogatást, továbbá a gyermekek utáni kiegészítést is növelik. Így egy családot fenntartó katona támogatása 2021-ben havi 25-35 ezer forinttal fog emelkedni.
Rendkívül fontosnak nevezte a fiatalok megszólítását a miniszter. Ezért 6 különböző ösztöndíjrendszert működtetnek, amelyek keretében a közép- és felsőfokú oktatásban - tanulmányi eredménytől függően - 8 ezer forinttól akár 130 ezer forintig terjedő ösztöndíjban részesülhetnek a diákok. Cél, hogy minél inkább kiszélesítsék a jogosultak körét - mondta.
A fiatalok támogatása mellett kiemelt cél a nyugállományú katonákról való újszemléletű gondoskodás megvalósítása.
Ennek érdekében obsitos és veterán programokat vezetnek be. Ezek révén 2021-ben a nyugállományú katonák számára is elérhetővé teszik azokat a kedvezményeket, amelyek eddig csak az aktív állomány tagjait illették meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 5 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 5 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 6 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 6 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?