Munka az árvíz alatt - most nem gátakon
Egészen biztosan rengeteg munkavállalónak kellett elgondolkodnia vasárnap este: miként is jutok el holnap dolgozni? A munkáltatóknak is főhetett a feje: vajon hányan fognak tudni bejönni dolgozni, kiknek a közlekedését fogja akadályozni az áradás? Mára kiderült: a Suzuki esztergomi gyárában például nem is indulhatott el a termelés, a keddi munkakezdés is bizonytalan.
"Az otthonról való munkavégzés nem okoz bonyodalmat a mindennapi ügymenetben. Az erre a napokra, az oktatási központba szervezett tanfolyamokat kellett átszervezni, de ezt megoldottuk, az egyik esetben az ügyfélnél, másik esetben egy partnercégünknél történik meg a képzés. Illetve korábban még e napokra szerveztünk egy belső eseményt, ezt áttettük jövő hétre." A döntésre azért került sor, mert a cég egy, a Duna mellett közvetlenül fekvő üzleti parkban van a III. kerületben.
A cégnek már van gyakorlata krízishelyzetek közbeni munkavégzésben: tavaly az óbudai bomba miatti kitelepítés kapcsán ugyanez történt, akkor is otthonról dolgozott a teljes állomány. Az ilyen helyzetekben csupán annyi az újdonság, hogy mindenki otthon marad, amúgy teljesen bevett az otthoni munka a cégnél.
Szabó Zsuzsanna egy-egy ilyen helyzethez kapcsolódó HR-s feladatokról is mesél: "Az első és legfontosabb a munkatársak egészségének, épségének megóvása. Az SAP kiemelten ügyel arra, hogy rugalmas megoldással kizárja a munkatársak veszélyeztetését. Cégünknél egy krízismenedzsment-csoport különböző szakemberei összeállítják az akciótervet, és higgadtan végrehajtjuk a megfelelő óvintézkedéseket. Azt gondolom krízis állapotban a legfontosabb, hogy higgadtak maradjunk."
Persze nem minden típusú munka végezhető otthonról, így aztán az is megeshet, hogy valaki egyszerűen nem tud elmenni dolgozni: nincs megfelelő közlekedés vagy épp nem tud kimenni az otthonából. Ilyen esetben a Munka törvénykönyve szerint igazolt a hiányzása, nem kell sem szabadságot kivennie, sem ledolgoznia a kiesett időt.
Az önkénteskedést is támogathatja a munkáltató
A nem megjelenő munkavállaló kérdésén túl, a másik dolog, ami felmerülhet még a munkáltatók részéről kérdésként, hogy mi van, ha az alkalmazott önkénteskedni megy? Arról már írtunk, hogy akit behívnak, annak menni kell, nincs mese. Elvileg bárki behívható, a listák készen állnak, hogy bevetik-e őket, az a katasztrófa súlyosságától függ.
Van olyan munkahely is, melynek tagjai együtt vonultak ki pénteken homokzsákot pakolni. Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány közkapcsolati vezetője, Matykó Noémi azt mondja, ők azért döntöttek így, mert folyamatosan figyelték a híreket, aggódva követték nyomon az eseményeket. "Az alapítványunknak egyébként is a segítségnyújtás a célja, így természetes volt számunkra, hogy ebben a helyzetben is segítünk, ahogy tudunk. Mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak, így pénzzel, élelmiszerrel nem nagyon tudtunk volna, ekkor jött az ötlet, hogy akkor segítsünk a két kezünkkel! Amikor felmerült a téma, mindenki azonnal igent mondott, egy percig sem hezitált senki, és a főnökség is rögtön beleegyezett, hiszen ők is látták, mekkora szükség van most az önkéntesekre." Az alapítvány tagjai körbetelefonálgattak, hogy hová mehetnének segíteni: a III. kerületben és a Margitszigeten már elegen voltak a segítők, de Budakalászon örömmel fogadták őket. Innen Szentendrére mentek, ahol zsákokat töltöttek, lapátoltak, pakoltak. A pénteki egy napos munkakiesést minden kolléga le fogja dolgozni túlórákban munkaidő után.
Más munkahelyek is támogatják, hogy dolgozóik a gátakon tevékenykedjenek ahelyett, hogy munkájukat végeznék. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteken közleményt adott ki, mely szerint lehetőséget biztosított munkavállalóinak, hogy csatlakozzanak a Baptista Szeretetszolgálat árvízvédelmi önkéntes csapatához.
De nem csak a vagyonkezelő járt el így: a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája is azt közölte, hogy azok az alkalmazottak, akik önkéntesként részt vesznek az árvízi védekezésben, a hivatali munkavégzés alól felmentést kapnak.
Munkahelyek mellett oktatási intézmények is támogatták, hogy menjenek a diákok a gátakra: a Debreceni Egyetem a Facebookon kérte hallgatóit, hogy vegyenek részt a védekezésben. Azt is közölték, hogy azok a hallgatók, akik önkéntesként segítenek az árvízvédelemi munkálatokban, és emiatt nem mennek vizsgázni, azt igazolt hiányzásként könyveli el az intézmény.
A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés a Suzuki esztergomi autógyárában - írta a nol.hu vasárnap. A Napi Gazdaság azt is megtudta, hogy az Audinál át kellett szervezni a műszakokat az árvíz miatt.
A Magyar Suzuki szóvivője, Ruska Viktória elmondta, különösen a párkányi híd lezárása érinti érzékenyen a gyárat, hiszen Szlovákiából is járnak át munkások a magyarországi telephelyre.
A 3100 dolgozó később gondoskodik majd a kieső napi 740 autó pótlásáról, a termelés újraindítása a dunai árhullámtól függ, vagyis még a keddi újraindulás sem biztos. A gyárba az alkatrészek beszállítása és a kész autók elszállítása biztosított - tette hozzá.
A Suzuki beszállítóinál nem okozott fennakadást az áradás, ezért az alkatrészhiány nem veszélyezteti a termelést.
Az Audinál átszervezések lesznek
Az Audi győri üzemében a műszakok átszervezésével próbálják elkerülni a nagyobb kiesést. Annak a néhány száz dolgozójuknak, akik az érintett területekről járnak dolgozni, június 9-ig felmentést adtak a munka alól.
Napi Gazdaság / MTI
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Óvatosabbak lettek a cégek a szellemi munkavállalók felvételében: kivárnak vagy sokszor csak projekt alapon alkalmaznak, a hirdetések száma is... Teljes cikk
Miközben világszerte egyre több vállalat próbálja visszarendezni a munkavégzést az irodai keretek közé, a Grant Thornton Magyarország... Teljes cikk
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték... Teljes cikk
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 2 hete
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 3 hete
- Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek 3 hete
- Luxusfizetés, nulla bejárás, szabad délutánok – így dolgozik a jövő embere? 4 hete
- Tárgyalási stílusok: együttműködő vagy agresszív? 1 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 1 hónapja
- 55 új munkahely jön létre 42 milliárdból Szolnokon 1 hónapja
- Lying at work - How to spot it? 1 hónapja
- Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson 1 hónapja
- Munkáltatói fizetési felszólítás: milyen követelés érvényesítésére szolgálhat? 2 hónapja
- Megújul a Shell Hungary vezetősége - novembertől új HR-vezető is érkezik 2 hónapja


Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja