Az AI megtalálhatja a jelöltet, de meggyőzni még mindig neked kell
A toborzásban még mindig kell a „szellem a gépben”: az emberi jelenlét, az első benyomás, a reakció, a hangsúly, a kémia, a beszélgetés. Bármennyire is felgyorsul körülöttünk a világ, a csapatunkba nem adatlapot, profilt vagy CV-t keresünk, hanem embert, akinek emberekkel kell majd együtt dolgozni, és őt is emberek választják ki.
Van az a pillanat, amikor HR-esként ránézel a nyitott pozíciókra, a futó kampányokra, a beérkezett jelentkezésekre, és azt érzed:
Még mindig nem vagyok közelebb azokhoz a jelöltekhez, akik igazán beleillenének a csapatba, akiket keresünk.
Pedig elvileg minden működik. A hirdetések kint vannak. A rendszer gyűjti az adatokat. Az AI segít szűrni, gyorsítani, rendszerezni.
Csak közben mégis ott motoszkál a fejedben a kérdés: ki az, aki valóban passzolna a csapatunkhoz, és ő miért pont minket választana?
A gép gyorsít, de az embert neked kell meglátni.
Az AI és az online eszközök valóban rengeteget segítenek. Ez fontos, sőt ma már sok esetben alap is a toborzásban. Ugyanakkor van valami, amit nem tudnak teljesen kiváltani.
Azt a néhány percet, amikor a jelölt odalép a standodhoz, kérdez valamit, te válaszolsz, ő visszakérdez, egymásra mosolyogtok, és egyszer csak már nem egy CV van előtted, hanem egy ember.
A jelölt nemcsak egy pozíciót lát, hanem egy céget, egy hozzá tartozó hangulatot, egy lehetséges helyet, ahol a napja nagy részét töltheti.
Te pedig nemcsak egy önéletrajzot látsz, hanem valakit, akiről pár perc alatt sokkal többet tudtál meg, mint amit bármelyik adatlap megmutathatna. Hogyan kérdez? Mire figyel? Mi lelkesíti? Miben bizonytalan? Milyen benyomást kelt benned? El tudod-e képzelni a csapatotokban?
Jellemzően pontosan ez a néhány perc adja meg a választ ezekre a kérdésekre; olyat, amit se egy algoritmus, se egy jól megírt profil nem tud helyettesíteni. Mert papíron sok minden működhet. De hogy milyen érzés egymással beszélgetni, hogyan reagál a másik, mennyire figyel, mennyire van jelen, az igazán csak személyesen derül ki.
És ha mindez jó benyomássá áll össze benned, akkor egyszer csak megérkezik az érzés: igen, őt el tudnám képzelni a csapatunkban.
Ne feledd, eközben ő is válaszokat keres. Nem feltétlenül kimondva, nem is mindig tudatosan, de ott vannak benne a kérdések.
El tudnám képzelni magam náluk? Szívesen dolgoznék velük? Vajon hiteles, amit a cégről eddig láttam? Kaptam valódi válaszokat a kérdéseimre? - Mert ő sem csak egy állást keres. Olyan munkahelyet, ami kihívásokat jelent, lehet tanulni, ahol pozitív légkörben telnek a hétköznapjai. Ahol érti, mi várna rá. Ahol nemcsak egy pozícióleírással találkozik, hanem emberekkel is.
Lehet, hogy korábban már látta a cégetek nevét. Lehet, hogy elmentett egy állást, megnézte a karrieroldalatokat, vagy egyszerűen csak kíváncsi lett rátok. Viszont amikor ott áll veletek szemben, kérdezhet, választ kap, látja a reakciótokat és érzi a hangulatot, akkor az egész sokkal valóságosabbá válik.
Amikor mindkét oldalon megszületik ez az első jó benyomás, amikor a jelölt már nemcsak egy céget lát, te pedig már nemcsak egy CV-t, akkor történik meg az, amit semmilyen rendszer nem tud helyettetek elvégezni. Megjelenik a szellem a gépben.
A JOBVERSE pontosan ennek ad teret: annak a személyes találkozásnak, ahol az adatokból arcok, a pozíciókból lehetőségek, az érdeklődésből pedig valódi, emberi kapcsolatok születhetnek.
JOBVERSE Állásbörze
Időpont: 2026. október 7-8.
Helyszín: BOK „A” Csarnok
Válassz standhelyet még ma, és találkozz az emberekkel a CV mögött!
Szerző: Béres Renáta, B2B kommunikációs menedzser, Frissdiplomás Kft.

Támogatott tartalom
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
