kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Nagyobb kontrollra készülhetnek a cégek

Munkaügyi vétség miatt tavaly több mint húszezer céget zártak ki a közbeszerzési eljárásból, amely azt is maga után vonta, hogy az uniós forrásokra nem pályázhatnak. 2006 szeptemberétől ugyanis csak a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező munkaadók részesülhetnek állami támogatásban, és tehetnek közbeszerzési eljárásban ajánlatot.

Ezek a főleg az építőipari cégekre jellemzők, a tavaly leleplezett közel 73 ezer feketemunkás negyven százaléka ebben az ágazatban dolgozott. Az agrár- és a feldolgozóipari cégek közül is sokakat kizártak a közbeszerzésből, összesen 12 ezer illegális munkaerőt talált az OMMF ebben a két ágazatban - számol be a Világgazdaság.

A feldolgozóiparban azonban mégsem a feketemunka a legjellemzőbb, ugyanis a cégek többsége főleg a szabadság tárgyévi kiadására vonatkozó szabályokat szegte meg. Ez a munkaügyi vétség olyannyira jellemző volt az ágazatban, hogy a szabadságuktól megfosztott dolgozók fele feldolgozóipari alkalmazott.

A felügyelők a tavalyi közel 33 ezer munkaügyi ellenőrzés során a "megbotlott" cégekre több mint hatmilliárd forint bírságot szabtak ki, amely összeg több mint egymilliárddal nagyobb, mint az egy évvel korábbi.

Az idén még több vizsgálatot ígér az OMMF, főleg, hogy pénteken írja alá nyolc hatóság a feketegazdaság visszaszorítását célzó programról szóló együttműködési megállapodást. A társhatósági ellenőrzések mellett a magyar és a román munkaügyi és munkavédelmi hatóság is egyezséget köt, méghozzá a határ menti területekre koncentráló közös razziákról.

Az idei ellenőrzések hatékonyságára az is hatással van, hogy a korábbi 280 munkaügyi felügyelő létszámát bővítették. Tavaly szeptembertől 150, ez év januártól pedig további ötven szakembert képzett ki a feladatra az OMMF, vagyis közel ötszázan kontrollálják a hazai vállalkozásokat.

A hatóság tájékoztatása szerint 2008-ban továbbra is a feketemunka feltárására koncentrálnak, amelyet az is segít, hogy a munkaügyi tárca még az idén tavasszal nekilát az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás szabályainak szigorításához. A Világgazdaság úgy tudja, hogy ez többek között elektronikus nyilvántartásra történő átváltással fog járni.

A munkavédelem területén harminc százalékkal nőtt az ellenőrzések száma az elmúlt egy év alatt, a megbírságolt cégekre összesen több mint egymilliárd forint büntetést rótt ki a hatóság.

Világgazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk