kapubanner for mobile

Megbüntette a pékséget a munkaügyi felügyelőség

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Hargita megyei munkaügyi felügyelőség 13000 lejes (910 ezer forint) bírságot rótt ki kedden arra a ditrói pékségre, amely a Srí Lanka-i vendégmunkások alkalmazása miatt került a figyelem középpontjába - írta az Agerpres hírügynökség.

A hatóság felügyelői azt követően tartottak átfogó ellenőrzést a cégnél, hogy a szombati falugyűlésen a pékség több volt alkalmazottja a cégnél uralkodó embertelen körülményekre, ki nem fizetett túlórákra panaszkodott. Dorin Male, a munkaügyi felügyelőség vezetője elmondta: egy háromezer lejes bírságot a heti pihenőidőre vonatkozó törvényi előírások megsértése miatt róttak ki, a tízezer lejest pedig amiatt, hogy a cégnél helyben készített, nem engedélyeztetett gépeket is használtak, amelyek nem feleltek meg a biztonsági előírásoknak.

A cég jelenlegi alkalmazottai azt nyilatkozták az ellenőröknek, hogy napi nyolc órát dolgoznak, csak kivételes esetekben kérik fel őket túlórázásra, és a cég kifizeti a túlórákat.

A Mediafax hírügynökség arról is beszámolt, hogy a pékség tulajdonosai hétfőn 17 személy ellen tettek rendőrségi feljelentést tettek fenyegetés, gyűlöletkeltés, és rendbontásra való uszítás miatt. A feljelentett személyek között van a község római katolikus segédlelkésze, Bíró Károly is.

A rendőrség szóvivője elmondta: az ügyet összekapcsolják azzal, amelyet hivatalból indítottak el hasonló tárgyban.

Az 5500 lakosú, 98 százalékban magyarok által lakott gyergyószéki Ditróban január közepén állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk. A szombat délelőtt tartott falugyűlésen kiderült: a faluközösség haragja elsősorban a pékséget működtető helyi származású vállalkozó ellen irányul, aki azért nem talál helyi munkavállalókat, mert embertelenül bánik az alkalmazottaival.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek