Négy ponton lehetetleníti el a rugalmasságot az új Mt.
A 2012. július 1-jén hatályba lépő új munkatörvénykönyv struktúráját tekintve rendben van, sőt jobb, mint az eddigi. Van viszont négy sarkalatos pont, amely alapjaiban lehetetlenítené el a szféra működését - írja sajtóközleményében a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ).
1. A 192. § (4) értelmében a határozott idejű munkaszerződés fél éven belül nem hosszabbítható meg.
Ha egy három hónapos szerződés esetén valamilyen - előre nem látható okból - mondjuk két héttel csúszik a kiszállítás, a már betanított embereket el kell küldeni, s helyettük arra a plusz két hétre új munkaerőt kell képezni. Eltűnik az elvárt rugalmasság.
2. Életszerűen továbbgondolva a fenti példát, megállapítható, hogy 2012. július 1-jét követően a határozatlan idejű szerződések kerülnek majd előtérbe.
A határozatlan idejű szerződések magukkal hozzák a felmondási tilalmak körét. Új elem a csoportos leépítés. Ennek során kalkulálni kell a 30 nappal korábbi kiértesítéssel és a különböző egyeztetési körökkel. Eltűnik az elvárt rugalmasság.
3. További újdonság a végkielégítés. Eddig nem kellett fizetni, júliustól kell.
Ki fizeti a révészt? Ha egy munkavállaló 10-15 munkahelyen is megfordult - amit az atipikus forma lehetővé tesz - mely kölcsönbevevőt terheli ez az összeg? Ideiglenessé tervezett megoldásnál nem jöhet szóba egy hosszú távú -– bő közép távú - elem. Eltűnik az elvárt rugalmasság.
4. A felmondási idő 15 napról 30 napra duplázódik.
Már csak matematikailag is lassít (időben éppen dupláz) ez a változás. Eltűnik az elvárt rugalmasság.
Milyen következményekkel kell kalkulálni?
Jelen gazdasági helyzetben egyetlen kölcsönvevő sem képes tolerálni a fentieket - írja az MMOSZ közleménye. A szervezet szerint a határozatlan idejű szerződések nagyobb kockázatot jelentenek majd a kölcsönbeadóknak, várhatóan elmegy a szféra a szürke irányba, túlzott kockázatot vállal, és sokak számára elkerülhetetlen lesz a csőd. Ha nem lesz rugalmas foglalkoztatás, odébb állnak a termelő cégek, akik három dolgot néznek egy országba településük előtt: a társasági adó - ez a régióban nálunk a legalacsonyabb - és a minimálbér mértékét - még mindig mi keresünk a legkevesebbet -, s a foglalkoztatás rugalmasságát. Minthogy a termelő cégek nem tervezik felvenni állományba a kölcsönzött munkavállalókat, 50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatás - állítják az érdekvédők. A hazai kölcsönző cégek, akik nagy foglalkoztatókként, s kiemelt, ellenőrzött adózókként jelenleg elősegítik a foglalkoztatás bővítését, elveszítik a létjogosultságukat. Hiszen, ha eltűnik a több mint egy évtizede megszokott rugalmasság, és nem lesz különbség, joggal tehető fel majd a kérdés: mitől atipikus?
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete