kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Nem mernek vállalkozni a fiatalok

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének felmérése szerint hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves fiatal kevesebb mint négy százaléka mer saját vállalkozásba fogni, ami nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány. A fiatalok hiányolják egyrészt a sikeres hazai példákat, másfelől a tőkehiányt említik leggyakrabban problémának.

Figyelembe véve azt, hogy a kis- és középvállalkozások sikere jelenti a gazdasági növekedés motorját, a magyar fiatalok alacsony vállalkozói hajlandósága komoly utánpótláshiánnyal fenyeget. Takács Krisztián, a FIVOSZ uniós nagykövete, a Business Telecom Kft. alapító ügyvezetője szerint a sikeres példák bemutatása és a gyakorlati útmutatás erősítése lendíthet a legtöbbet az új vállalkozói generáció kinevelésében.

A magyar kis- és középvállalkozások nemzetgazdasági szinten központi szerepet játszanak a bevételek megtermelésében, a közteherviselésben, a munkahelyteremtésben és a fogyasztásban egyaránt. Az állam arra kényszerül, hogy fokozatosan kivonuljon korábbi gondoskodó szerepéből, így mind a gazdasági növekedés biztosítása, mind az egyén boldogulása egyre nagyobb mértékben támaszkodik az állampolgárok által önerőből megteremtett keretekre és forrásokra.

"Mindez hosszú távú társadalmi-gazdasági folyamatok eredménye, de a változást az utóbbi évek gazdasági válsága jelentősen felgyorsította" - vázolja Takács Krisztián. "Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a mai fiatalok vállalkozó kedvének javítása nélkül a nemzeti jövedelmet megtermelő utánpótlás nem látszik biztosítottnak."

Hiányzik a gyakorlati, üzletvezetési tudás

A FIVOSZ tapasztalatai szerint az alacsony vállalkozási hajlandóságot a fiatalok, még az üzleti tanulmányokat folytatók is, leggyakrabban a sikeres hazai példák és a gyakorlati útmutatás hiányával indokolják. Véleményük szerint szinte csak elméleti oktatást kapnak: a szakmai kérdések, piaci helyzetek stratégiai szintű, általános elemzésével rendszeresen foglalkoznak, de senkitől nem tanulják meg, hogyan működik az üzlet a hétköznapokban. Ha a munkatapasztalattal nem bíró, főiskolát vagy egyetemet végzett elméleti szakemberek, vagy a középiskola után munkalehetőség után kutató fiatalok úgy érzik, vállalkozóként minden energiájukat adminisztratív, adó- és munkajogi, szabályozási, munkaerőpiaci és egyéb, nem szakmai ügyek fogják lekötni, nem meglepő, hogy igyekeznek majd elkerülni a vállalkozás intézményét.

A tőkehiány probléma, de a pszichés gátakat sokkal nehezebb áttörni

Másodszor, a fiatalok a tőkehiányt említik leggyakrabban, de válaszaikból és a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy legtöbben nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nincsenek konkrét terveik, és akár kényelemből, akár félelemből, nem kutatnak aktívan bevonható források, szakmai vagy pénzügyi befektetők után.

A FIVOSZ pontosan azért rendezi meg idén is, immár negyedik alkalommal a Fiatal Vállalkozók Hetét november 14-20. között, hogy az ország gazdasági utánpótlás-nevelésében kulcseseménynek számító országos konferenciasorozattal fiatalok széles rétegeit segítse hiteles információkkal és ihletet, önbizalmat adjon nekik, felvonultatva az ország legelismertebb vállalkozóit és szakembereit, akik személyesen osztják meg tapasztalataikat a jövő reménységeivel.

Takács Krisztián, aki kisvállalkozásból lett sikeres alternatív távközlési cége, a tőzsdei aspiráns BTel irányításában szerzett tapasztalatait előadóként rendszeresen megosztja a FIVOSZ rendezvényein, számos hasonló példával találkozott.

"A forráshiány nagyon erős érv, amivel nem lehet vitatkozni, de sokan már azelőtt feladják, hogy az anyagi kérdések felmerülnének" - véli Takács. "Ezért annyira fontos a FIVOSZ tapasztaltabb tagjainak hozzájárulása, mind a motiváció, mind a gyakorlati útmutatás terén. A célunk, hogy a fiatalok higgyék és érezzék: Magyarországon igenis lehet sikeres, növekvő, átláthatóan és felelősséggel irányított vállalkozást építeni".

A vállalkozó kedv erősíthető

A vállalkozó kedv növelésére a példaképek bemutatása és a sikeres hazai gyakorlatok elterjesztése mellett kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon az öngondoskodás gondolata is. Vállalkozóként az egyén számára a tanulás, a szakmai fejlődés, a tapasztalatszerzés, a kreatív kibontakozás, sőt, a jövedelem növelésének lehetőségei is nagyságrendekkel jobbak, mint alkalmazottként, miközben az alkalmazotti lét biztonsága a válság kezdete óta egyre inkább megkérdőjeleződik.

"Éppen ezért van szükség olyan sikeres életutak bemutatására, mint amilyet Krisztián is magáénak tudhat" - mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke, aki maga is fiatal vállalkozó. Az új vállalkozói kultúrát meghonosító és megerősítő szervezetek, mint a FIVOSZ, és vele a piaci szereplők, mint üzleti mentorok támogatása a jövőben minden eddiginél nagyobb szerepet kap a jövő fiatal vállalkozóinak motiválásában és kinevelésében.

A hazánkban rendelkezésre álló tudás megosztását, illetve a tapasztalatcserét a FIVOSZ speciális eszköz-és feltételrendszer biztosításával, valamint az említett Fiatal Vállalkozók Hete keretében is igyekszik segíteni. A tagság széles köre, a hazai és nemzetközi rendezvények, a képzések és felsőoktatási együttműködések révén útjukra indított kezdeményezések jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalkozó kedv akadályai elgördüljenek a fiatalok útjából.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk