kapubanner for mobile

Fiatal vállalkozókat díjaztak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Zajdó Csaba, debreceni üzletember, az Innonic Group és a Shoprenter tulajdonosa vehette át az idei Országos Fiatal Vállalkozói Díjat - írja közleményében a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag. "Az elismerés azért kifejezetten fontos, mert aki megkapja, egy teljes évig példaként szolgál több százezer fiatal vállalkozó számára Magyarországon." - mondta Blaskovics Dávid a FIVOSZ alelnöke. A díjat idén dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke és Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Mikisztérium Innovációért felelős helyettes államtitkára adta át Zajdó Csabának, az InnonicGroup és a Shoprenter tulajdonosának.

A debreceni üzletember egyetemistaként alapította meg az első vállalkozását. Azóta a webshopokat és oninekiskeserekedelmi megoldásokat fejlesztő vállalkozás cégcsoporttá fejlődött, mely várhatóan meghaladja 2019-ben az 1,3 milliárd forint árbevételt és a 250 millió forint nyereséget.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek