kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Nő a kereslet az irodák iránt

Az elmúlt évben összesen 30 ezer négyzetméterrel bővült az irodapiaci kínálat, az utolsó negyedévben egyetlen irodaépületet sem adtak át - írja a napi.hu a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fórumának (BRF) adatai alapján. A tavalyi bővülés még így is 30 százalékkal meghaladja a 2012-ben regisztráltat, de a kihasználatlanságban nem történt érdemi változás.

A tanácsadók 2014 során további kínálatnövekedésre számítanak, mivel számos projekt átadás előtti fázisba jutott. Az új kínálat volumene idén előreláthatólag eléri a 67 ezer négyzetmétert. Az év végén 18,4 százalékon álló kihasználatlansági mutató mindössze 0,2 százalékponttal csökkent az előző negyedévhez képest.

Éves szinten már jelentősebb - 2,6 százalékpontos - volt a csökkenés 2012 negyedik negyedévéhez képest. Továbbra is a Dél-Buda és a Pest Központ részpiacokon a legalacsonyabb (13 és 14,3 százalék). A legnagyobb pozitív irányú változás a Belvárosban történt, ahol 7,6 százalékponttal, 17 százalékra csökkent a kihasználatlan területek aránya az előző évhez képest.

A 48 ezer négyzetméteres éves volumen jelentős előrelépés az előző évhez képest. A bruttó bérbeadás volumene a negyedik negyedév során kimagaslóan magas, 154 ezer négyzetméter volt, igaz ennek 77 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki.

Az éves nettó bérbeadás meghaladta a 190 ezer négyzetmétert, ez 9 százalékkal több mint 2012-ben. Hosszabbításból 7 százalékos emelkedést regisztrált a BRF. A szervezet adatai szerint 2013 negyedik negyedévében 215 bérleti szerződést kötöttek, 714 négyzetméteres átlagos területtel, köszönhetően a nagyméretű szerződéshosszabbításoknak. Tavaly a kibérelt irodák átlagos mérete 534 négyzetméter volt. A legnépszerűbb részpiac továbbra is a Váci úti irodafolyosó, ahol a negyedik negyedévben a bruttó kereslet 29 százaléka míg a nettó bérbeadás (új szerződések, előbérletek és bővülések) 25 százaléka realizálódott.

A negyedév során több 10 ezer négyzetméternél nagyobb területen hosszabbítottak a bérlők (MÁV, Budapest Bank, British Petrol). Kevésbé pozitív eredmény, hogy a legnagyobb új bérleti szerződés mérete nem érte el az ezer négyzetmétert. A legnagyobb bővülés az év során átadott Váci Greens irodaépületben történt, ahol egy nemzetközi cég 2,6 ezer négyzetméterrel növelte szolgáltató központja területét.

napi.hu
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk