kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Ötször többet keres egy felsővezető, mint egy segédmunkás

Egy felmérés szerint 242 300 forint volt az országos bruttó átlagfizetés Magyarországon. Egy budapesti nagyvállalat felsővezetője - lehetőleg az IT munkaterületen - keres a legtöbbet. Az IT munkák fizetnek a legjobban, míg legrosszabbul a szociális területeken dolgozók keresnek.

Idén az első félévben 242 300 forint volt az országos bruttó átlagfizetés Magyarországon - derül ki a Workania által működtetett Fizetesek.hu legutóbbi eredményei alapján.

Budapestiek keresik a legtöbbet

A legtöbbet a budapesti dolgozók keresték, egyedül az ő bérük lépte túl a 300 ezer forintos határt, a fővárosban ugyanis 330 ezer forintot visznek havonta haza átlagosan a dolgozók. A fejér megyei bérek elérték a bruttó 280 ezer forintos szintet, ezt csupán Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Heves megye fizetései tudták megközelíteni.

Érdekesség, hogy a korábbi évekhez képest Pest és Veszprém megye visszaesett a listán, a középmezőnybe található viszont Nógrád, így ez a régió hosszú idő után kikerült a legrosszabbul fizetett megyék listájáról. A legalacsonyabb bérekre az év első felében Tolna, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy valamint Békés megye dolgozói számíthattak - ez utóbbi megyében 184 ezer forint az átlagkereset.

Ötször többet keres egy felsővezető, mint egy segédmunkás


A pozíciószint szerinti összehasonlítás alapján a felsővezetők 700 ezres és a segédmunkások 130 ezres fizetése között ötszörös különbség van. A műszaki végzettséget igénylő diplomás pozíciók a legjobban jövedelmezőek a közép- és felsővezetők után. A cégnagyságot figyelembe véve az látható, hogy munkavállalók számának növekedésével szinte arányosan növekszik a várható fizetés nagysága is. A kis cégek dolgozói ugyanis átlagosan harmadával kerestek kevesebbet 2015 első hat hónapjában, mint a nagyvállalatok alkalmazottai. Ez forintban konkrétan azt jelenti, hogy a legkisebb – 10 alkalmazott alatti – cégeknél 197 ezer, míg a legnagyobbaknál – 1000 fő feletti – 315 ezer forint a havi átlagbér.

Az IT a legjobban fizetett munkaterület

Az elmúlt három évhez hasonlóan továbbra is az IT a legjobban fizetett munkaterület - 399.200 forintos átlagbérrel - , viszont új kategória viszont a toplistán a megosztott szolgáltatóközpontok, vagyis az SSC (Shared Service Center) területe, amely rögtön a második helyen zárt alig lemaradva az első helyezettől, ezen a munkaterületen ugyanis 399 ezer forint az átlagbér.

A legalacsonyabb átlagfizetéssel rendelkező kategóriák nem érik el a bruttó 170 ezer forintos szintet sem, de a 200 ezer forintos határt túllépő területek is ott szerepelnek a legrosszabbul fizetettek listáján. Az állami- és közszférából az oktatási intézmények, a szociális ellátás és az egészségügy, a postai szolgáltatások, az önkormányzati szervek és a kulturális intézmények szerepelnek itt, de az idénymunkára építő idegenforgalom és vendéglátás is ott van az utolsó helyeken.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk