kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Pont ennyi béremelkedést vártak az elemzők

A várakozásoknak megfelelően nőttek a bérek az MTI által kedden megkérdezett elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közleménye szerint a bruttó átlagkereset 4,1, a nettó 5,7 százalékkal volt magasabb tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt. A közfoglalkoztatottakat nem számítva a bruttó bérek éves emelkedése 6,0, a nettó kereseteké 7,7 százalékos volt.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője kiemelte, hogy a várakozáshoz közeli mértékben nőttek a bruttó bérek novemberben az egy évvel ezelőttihez képest. A költségvetési szférában a közcélú foglalkoztatás hatását kiszűrve igen dinamikus, 8 százalékos bérnövekedés valósult meg, ami a pedagógus és egészségügyi bérek emelésének hatását tükrözi.

Az elemző szerint az is nagyon kedvező, hogy a nemzetgazdaságban a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 3,5 százalékkal bővült, a növekedés a közfoglalkoztatottak nélkül is 1,3 százalékos volt, ezen belül a vállalkozásoknál 1,1 százalékra gyorsult az alkalmazottak létszámának növekedése az előző havi 0,2 százalékról.

Kitért arra, hogy tavaly a nettó bérnövekedés meghaladta a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése jóval meghaladta az inflációt. Az év második felében pedig a pedagógus és egészségügyi béremelések gyorsították a bérkiáramlást, miközben az infláció az év végére négy évtizedes mélypontra esett.

Mindezek hatására tavaly a bruttó bérek átlagosan 3,9 százalékkal, a nettó bérek 5,3 százalékkal, a reálbérek pedig az 1,7 százalékos infláció mellett mintegy 3,5 százalékkal nőhettek - mondta. Hozzátette, a közfoglalkoztatás felfutása miatti torzító hatásokat kiszűrve a valós bérkiáramlás, így a reálbér növekedés is ennél mintegy 0,5-0,6 százalékponttal nagyobb lehetett.

A TakarékBank az idén 4 százalékos bruttó és ugyanekkora nettó bérnövekedésre számít, ami a várakozásuk szerinti 1,5 százalékos, vagy az alatti infláció mellett 2,5 százalékos reálbér növekedést eredményezhet. Az elemző a reálbérek növekedése, valamint a munkaerőpiacon várható lassú javulás miatt idén a háztartások fogyasztásának mérsékelt, 1,5-2 százalékos növekedésére számít.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a gazdasági növekedés beindulása fokozatosan gyűrűzik be a munkaerőpiac folyamataiba. A gazdasági növekedésben beállt fordulat már a tavalyi év elején megkezdődött, azonban az alkalmazásban állók létszámának bővülése inkább csak a harmadik negyedévtől indult be a vállalkozói szférában - mondta. Az elemző rámutatott: a 2012-es recessziós gazdaság konszolidációja a munkaerő-piacon csak a tavalyi év második felében kezdődött meg, a munkakereslet felfutása általában lassan követi a kibocsátás megugrását, ennek az elnyújtott és mérsékelt reakciónak lehetünk jelenleg tanúi. A felmérésekben valamennyi ágazat a foglalkoztatás emelkedését jelzi előre, így az ING Bank a lassú fordulat további folytatódására számít.

Kitért arra is, hogy a nemzetgazdasági szintű statisztikákat továbbra is érdemben torzítja a közfoglalkoztatottság szintje és időbeli lefutása: novemberben csaknem 180 ezer főt regisztráltak a programban, a növekmény jelentős, meghaladja az ötvenezer főt havi és éves összevetésben egyaránt.

Közölte, a nemzetgazdaságban a bruttó bérek 6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, amennyiben kiszűrjük a közfoglalkoztatottak torzító hatását. Jelentősen, 12,3 százalékkal nőttek a bónuszok 2012 novemberéhez képest, mind a vállalkozásoknál (10,6 százalék), mind a költségvetési intézményekben (17,1 százalék) - tette hozzá. A rendszeres béreket tekintve a vállalkozások egyelőre óvatosan növelik a munkaköltségeket (4,6 százalék), míg a költségvetési intézményekben jelentős a növekedés (6,8 százalék), elsősorban a tanári életpálya-modell bevezetése miatt. A nettó bérek emelkedése meghaladja a bruttó bérek dinamikáját a tavalyi szja-változások révén, így a reálbérek nemzetgazdasági szinten közel 7, míg a versenyszférában 6,2 százalékkal emelkedtek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek folyamatos emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására, ezen kívül hozzájárul a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez is. "A korábban megjelent, várakozásokon felüli ipari és foglalkoztatási adatok alapján reális a kormány azon célja, hogy a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítsa" - olvasható a tárca közleményében.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk