A Takarékbank vezető elemzője szerint elkerülhetetlenek a további béremelések
Suppan Gergely a Világgazdaságnak beszélt a béremelésekről és a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásáról.
Folytatni kell a béremeléseket és előbb-utóbb utol kell érni a nyugat-európai kereseteket, a régió országaiban ugyanis bérverseny indult, amiben nem szabadna alulmaradnia Magyarországnak - nyilatkozta a Világgazdaságnak Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint nem fenntartható a helyzet, hogy bizonyos szektorokban lassabban nőnek a bérek. Példaként hozta fel, hogy amíg egy fővárosi utcaseprő bruttó 216 ezer forintot kereshet havonta, addig a kezdő tanárok ennél 10 ezer forinttal kevesebbet kapnak, egy gyorséttermi dolgozó 270 ezer forintos keresete pedig meghaladja egy tíz éve a pályán lévő pedagógusét.
A szakértő beszélt arról is, hogy miként hathat a magyar gazdaság növekedésére a koronavírus-járvány.
„Az idei évben 4 százalékkal emelkedhet a bruttó hazai termék (GDP) a koronavírus hatásai nélkül, azonban a 3,5 százalék szinte borítékolható, amennyiben nyárig lecseng a járvány” - fejtette ki. Mint elmondta, a koronavírus “V” típusú megtorpanást okoz majd, vagyis a meredek lejtmenet után ugyanolyan gyorsan növekedhet újra a gazdaság, elhúzódó kilábalásra csak akkor kell számítani, ha a felhalmozódott megrendelésállományt a rendelkezésre álló kapacitás nem képes kiszolgálni.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?