kapubanner for mobile

EP: a zöld átállás során tekintettel kell lenni a nemek közötti egyenlőségre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint a tagállamoknak az európai zöld megállapodás megvalósítása során foglalkozniuk kell a szegénységgel, figyelembe véve a nemek közötti egyenlőséget és az igazságos és társadalmilag méltányos átmenetet - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

A 383 szavazattal, 99 ellenszavazat és 71 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben az EP-képviselők felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy sürgősen tegyenek lépéseket a szegénység és a növekvő egyenlőtlenségek kezelése érdekében, különösen a nők, illetve a kiszolgáltatott csoportok körében.

Véleményük szerint az energiához való hozzáférést jognak kell tekinteni, ami azt jelenti, hogy szavatolni kell a megfizethető közüzemi szolgáltatásokat és élelmiszereket az alacsony jövedelmű háztartások számára, valamint tiltani kell az energiahálózatok lekapcsolását. A lakhatásban tapasztalható hátrányos megkülönböztetés és egyenlőtlenség következtében sok nő bizonytalan, méltatlan és nem biztonságos körülmények között él, fokozottan ki van téve a hajléktalanság és az erőszak kockázatának - hívták fel a figyelmet az EP-képviselők, akik hangsúlyozták: az erőszakos kilakoltatások aránytalan mértékben sújtják a nőket. Felszólították az uniós bizottságot, javasoljon új szabályokat annak megakadályozására, hogy spekulánsok megfizethetetlenné tegyék a lakhatást.

Az EP-javaslat emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemi dimenzió hiányzik az uniós éghajlat-, energia- és környezetvédelmi kezdeményezésből. Olyan európai zöld megállapodásra van szükség, amely igazságos és társadalmilag méltányos átmenetet biztosít azáltal, hogy az energiaszegénység kezelésére irányuló, a nemek közötti egyenlőséget biztosító stratégiát követ - szögezték le az EP-képviselők.

Járóka Lívia, az MTI-hez eljutatott közleményében mindenekelőtt hangsúlyozta: az energiaszegénységet nem lehet "genderideológiával" kezelni. A Fidesz európai parlamenti képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy az unióban nincs megbízható energiaellátás és fűtés minden háztartás számára 2024-ben.

"Kulcsfontosságú, hogy az Európai Bizottság minden tagállam számára folyósítsa a felzárkóztatási és szociális célú forrásokat. Erős tagállami fellépésre van szükség, erős uniós támogatással" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a 2023 decemberében kezdett, részleges finanszírozás folyósítása Magyarországnak már most mutatja az eredményeit: a technológiailag elavult lakások és házak fűtésrendszerének felújítása indulhatott meg. "Elkeserítő ugyanakkor, hogy valóságos megoldások és a jó gyakorlatok helyett a brüsszeli baloldal továbbra is ideológiai csaták, ideológiai kérdések népszerűsítésére használja a jelentést, és a +genderőrületet+ helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva a gyakorlati, konkrét megoldásokat" - hívta fel a figyelmet Járóka Lívia.

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek