kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Százezer felett a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon

Egy hónap alatt jelentősen, csaknem ötezerrel nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében, márciusban már 110,5 ezer állástalant tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek.

Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által nyilvánosságra hozott adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében az év harmadik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők által számított munkanélküliségi ráta 21,4 százalékos volt.

A három megyében összességében 110.553 munkanélkülit tartott számon márciusban a regionális munkaügyi központ, 4,7 ezerrel többet, mint februárban, az előző év márciusához képest viszont 14,2 ezerrel többet. Ez utóbbi 14,7 százalékos növekedésnek felel meg.

A legtöbb munkanélkülit továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták, számuk megközelítette a 69,5 ezret, Hevesben 21,3 ezer, míg Nógrádban csaknem 20 ezer volt a nyilvántartott munkanélküliek száma márciusban. A munkaügyi központ tájékoztatása szerint a régió fokozottan hátrányos munkaerő-piaci helyzetét jelzi, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén a második, Nógrád pedig a harmadik legmagasabb mutatóval rendelkezik az országban, de Heves megye átlaga is az országos fölött van.

Észak-Magyarországon egyébiránt az álláskeresők 10 százaléka pályakezdő volt márciusban. Ez 1,6 százalékponttal magasabb az országos átlagtól.

Az év harmadik hónapjában a három észak-keleti megyében 13 munkáltató csaknem hétszáz munkavállaló csoportos leépítését jelentette be, Borsodban és Hevesben csaknem ugyanannyi - 330-330 -, míg Nógrádban mindösszesen 24 munkahely szűnt illetve szűnik meg ilyen címen.

Munkaügyi szakemberek kedvezőnek ítélik, hogy a negatív tendenciák ellenére a munkaadók 6,5 ezer álláshelyre kerestek munkavállalót a három megyében, ez a szám több mint kétszerese volt a februárinak. A nagy mértékű kereslet-bővülés az "Út a munkához" programnak köszönhető elsősorban, a települési önkormányzatok ugyanis a közcélú foglalkoztatás keretében kívánnak több embert alkalmazni.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk