kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Távmunka? A kibertámadásokra is fel kell készülni!

A jelenlegi helyzetben az otthoni munkavégzés bevezetése megnövekedett biztonsági kockázatot jelent a vállalatok számára, ha ez nem jár együtt a megfelelő protokollok és védelemi rendszerek kialakításával - hívják fel a figyelmet az EY szakemberei.

A vállalatok csaknem 60 százalékánál egyre gyakoribbá váltak a súlyos online támadások az elmúlt egy évben - mutat rá az EY nemzetközi kutatása. Tavaly a sikeres csalások közel negyede szervezett bűnözőkhöz volt köthető, 21 százalékukat aktivista csoportok követték el, 20 százalékukat pedig munkavállalói mulasztás okozta.

A megkérdezett társaságok 28 százalékának több mint egy hónapjába került felismerni egy komoly betörését. A szervezetek 39 százaléka pedig valószínűleg nem tudna kiszűrni egy fejlettebb kártevő programot.

„Ahogy a következő hetekben egyre általánosabbá válik a távoli munkavégzés, az illetéktelen rendszerbehatolások kockázata exponenciálisan megnő” - hívja fel a figyelmet Zala Mihály, az EY információbiztonsággal foglalkozó vezetője. „A távmunkára való átállás középtávú folyamatát, és az ehhez szükséges munkakultúrát válság idején szinte napok alatt kell megvalósítania a vállalatoknak. A gyors átalakulás során a cégek érthető módon sokszor nem tudnak eléggé odafigyelni a védelmi feltételek teljes körű biztosítására. A munkavállalók és a szervezet információbiztonsága miatt is fontos ugyanakkor, hogy lehetőség szerint minél hamarabb kiépítsék azokat a rendszereket, amelyek megóvják őket a hackerektől” - tette hozzá.

Az EY kutatásának eredményei szerint most a vállalatoknak az eddiginél is több fronton kell megóvni a működést biztosító informatikai rendszereket, ennek ellenére a döntéshozók többsége a szokásos üzletmenethez kötődő védelmi feladatokra készül fel. Annak ellenére, hogy a megkérdezett társaságok döntő többsége (92 százaléka) rendelkezik kiberbiztonsági stratégiával, mindössze a vezetők ötöde bízik védelmi rendszereik hatékonyságában.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani

Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk

Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk