kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

"Vállalkozói gimnázium" - A jövő reménységeiért

Svájcban tíz évvel ezelőtt alakult meg, az első ún. vállalkozói gimnázium, Németországban pedig ebben a hónapban nyitotta meg kapuit az első ilyen oktatási intézmény, ahol kifejezetten a gyakorlati üzleti életre oktatják a tinédzsereket. Egy nálunk még ismeretlen üzletember-képzés 12 éves kortól.

Svájc után már Németországban is megnyitotta kapuit az ún. vállalkozói gimnázium, amely kifejezetten a jobb kvalitású tinédzserek üzleti képzésére fókuszál. Alapítói a Lindner AG vezetői, akik 41 évvel ezelőtt ketten hozták létre cégüket, ma pedig már 4000 munkavállalót koordinálnak. Mivel problémát jelentett számukra a kiválóságok utánpótlása, ezért egy iskolaigazgató ötlete nyomán rájöttek, hogy valójában a szakmai, a mélyebb menedzsment-ismeretek hiánya miatt nem találnak fiatal kiválóságokat. A képlet ezek után egyszerű volt: a sportra és zenére szakosodott speciális oktatási intézmények mintájára
kitalálták a vállalkozói gimnázium intézményét, amelyet nemrégiben nyitottak meg Münchentől 130 kilométerre Pfarrkirchen-ben.

Ebből az iskolából tíz év leforgása alatt ma már 50 van Svájcban, ami jól bizonyítja, hogy a Németországban most elsőként létrehozott új oktatási formára komoly és folytonosan növekvő igény mutatkozik a munkaerőpiac részéről. Így az sem csoda, hogy a német nyelvterületen első ízben létrehozott iskolának napok leforgása alatt számtalan neves cég vállalta a szponzorációját azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kinevelt diákok legjavának a záróvizsga után azonnali munkát is tudnak ajánlani. Az iskola kuriózum jellegére való tekintettel az e hónapban történt megnyitót megelőzően a 40 jelentkezési helyre már most 80-an adták le a jelentkezésüket.

A vállalkozói iskola az érettségire való felkészítéssel párhuzamosan az üzleti élet képviselőinek előadásában számos menedzsment-tréninget, üzleti fakultást tanít a tizenéves diákok számára azon túl, hogy a cégvezetés elméleti és gyakorlati ismereteit is külön oktatja. Ezen felül hetente egy alkalommal ún. üzleti tervezés tréningen vesznek részt a tanulók, amellyel az iskolavezetőség nem titkolt célja, hogy "Mindenek előtt tanulóink személyiségüket szeretnénk úgy fejleszteni, hogy az iskola végeztével készek legyenek a menedzser, vagy vállalkozói
pozícióban ténylegesen helytállni". Persze tény, hogy az oktatók meglátása szerint is mindehhez igen feszített tanulási tempót kell betartaniuk a diákoknak, ha nem akarnak lemaradni az egyre erősödő munkaerő-piaci kihívásoktól.

Mint arról Stefan Kristoffersen a Svájcban már tíz éve elindult vállalkozói iskolák egyikének igazgatója nyilatkozott, nem véletlen, hogy évente legalább 5 új üzleti iskolát hoznak létre a tizenéves korosztály képzése számára. Mint mondja, "Mindkét oldal profitál ebből az iskolából. A diákok biztos alapot és ötleteket kapnak saját egzisztenciájuk megteremetéséhez, míg a cégek jövőbeni alkalmazottjaik fejlődését követhetik nyomon, illetve jövőbeni alkalmazottjaikat választhatják ki. Nem véletlen, hogy nálam már Írországból, Olaszországból, Görögországból is érdeklődtek annak kapcsán, hogy vállalkozói gimnáziumot szeretnének alapítani". Sajnos magyar érdeklődőről egyelőre még nem tudni...
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk