kapubanner for mobile

Szervezetfejlesztés Konferencia - Belső dinamizmus, hatékony gazdálkodás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

FigyelőNet Konferencia- 2003 szeptember 18.

A legtöbb nagyvállalat életében eljön az a pillanat, amikor a piac körülményeinek változásaira a vállalaton belül, egy hatékonyabb belső működéssel, átszervezéssel, vagy éppen személycserékkel kell válaszolnia.
Az Európai Uniós csatlakozás, a recesszió-közeli gazdasági klíma következtében, a vezetőknek és a szakembereknek a versenyképesség megtartása érdekében olyan, sok esetben fájó, megszorító intézkedéseket kell meghozniuk, amelyek korszerűsítik a meglévő, kevésbé hatékonyan működő rendszert, illetve a vállalati adottságokat, személyzeti erőforrásokat harmonizálják az eltérő piaci kihívásokkal és az ehhez illeszkedő megváltozott üzleti stratégiákkal.

A felgyorsult változási igényekre adott válaszok sikerét alapvetően a kevésbé gyorsan működő szervezeti és emberi változási folyamatok határozzák meg. A vállalatok a működésükhöz szükséges eszközöket, technikát képesek egységesen beszerezni, az emberek valódi elkötelezettségének a megszerzése azonban elsősorban a szervezet vezetésén múlik. Számukra kulcskérdés, hogy az a munkatársaikra eszközként vagy célként tekintenek-e.


A konferencia célja:

Konkrét példákon keresztül mutatjuk be azokat a szervezetfejlesztési folyamatokat és döntési mechanizmusokat, amelyek következtében a cégek gazdasági potenciálja a szervezeti kultúra és struktúra megváltoztatása, a döntések megfelelő artikulálása, a szervezet átláthatósága következtében pozitív irányt képes venni. Szakemberek segítségével mutatjuk be a vállalat szervezeti struktúrájának neuralgikus pontjait, illetve ezek adekvát kezelési módjait.


Lehetséges előadók és témák:

- Bakacsi Gyula BKÁE - kitekintés az európai szervezetfejlesztési trendekre
- Bojár Gábor Graphisoft - szervezet átalakítás
- Dobák Miklós BKÁE - szervezetfejlesztési trendek
- Lengyel László - tágabb társadalmi környezetről
- Rankasz Dezső Alcoa-Köfém - az évek óta zajló kultúraváltási folyamat tapasztalatai
- Segesváry Gábor Zwack - emberi erőforrás szerepe a vállalat sikerében
- Hankiss Elemér Magyar Gallup Intézet Tudományos Tanácsadó Testületének tagja
- Somody Imre elnök, EUKK - EU és az emberi erőforrás


További információ a konferenciáról és jelentkezési lehetőség itt.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek