Bosch-tanszék a Miskolci Egyetemen: fejlesztés felsőfokon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Bosch eddigi magyarországi beruházásai után most egy meglepően új fejlesztést hozott a piacra: a Miskolci Egyetemmel karöltve létrehozta a Bosch-tanszéket, mely a jövő szakember-képzését hivatott ellátni. Cél: 2006-ig 5000 új munkahely létrehozása a legjobb szakemberekből.
A Bosch megállapodása a Miskolci Egyetemmel merően új megoldás a hazai piacon, annál is inkább, mert még sohasem volt példa arra, hogy felsőoktatási intézmény gazdasági társaság kezdeményezésére nyisson új képzési formát, vagy bővítse intézményi szerkezetét.
A magas technológiai színvonalat képviselő Bosch cég befektetése közel 1 millió euróra rúg, amivel a magyarországi Bosch kutatóbázis alapját szeretnék megteremteni. Az intézményi képzés -mely várhatóan 2005-től veszi kezdetét- elsősorban a későbbi Bosch dolgozók szakemberképzését illetve azok utánpótlását célozza meg.
A Bosch cég e befektetése mellett közel 38 milliárd forintot fektetett már térségünkbe kiemelten Miskolc, Hatvan és Eger városaiba. A társaság legfőbb célja, hogy a későbbi beruházások és vállalatfejlesztések révén 2006-ig 5000 új munkahelyet teremtsen Magyarországon a nagyobb vállalati hatékonyság elérése érdekében.
A Népszabadság cikke nyomán

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?