Gyorsolvasási technikák - Kapcsoljunk kétszer nagyobb sebességre!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSok szellemi munkát végző alkalmazott, vezető szembesül azzal, hogy nagy mennyiségű szöveget kell a lehető legrövidebb idő alatt elolvasnia: beszámolókat, jelentéseket, elemzéseket, történések leírását. Szakértők szerint a lehetőségeinkhez képest legalább kétszer lassabban olvasunk, pedig bizonyos technikákkal jelentősen gyorsíthatunk a sebességen. Néhány példát mutatunk be.
Ki ne szeretne kétszer gyorsabban olvasni. Ám ehhez nem elegendő gyorsítani szemmozgásunkon, különféle technikákkal a megértési szintet is növelnünk kell.
Tudatosság és koncentráció kell
"A gyorsolvasás olyan cselekvéssor, amely során egyedi technikák alkalmazásával a megértés hatékonyságának egyidejű növekedése mellett növelhető az olvasás sebessége", ad rövid meghatározást Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia, aki gyorsolvasási tréningeket tart. Hozzáteszi, kevesen ismerik Magyarországon az olvasási készség fejlesztésének módszereit, pedig jelentős fejlődés érhető el vele. Ám ehhez tudatosság, koncentráció és sok gyakorlás szükséges.
Kétszeresére növelhető sebesség
Egy átlagos olvasó percenként 180-250 szó közötti terjedelmet képes elolvasni. Tudatos gyakorlással sebességünk a másfél-, kétszeresére növelhető.
Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia a Wifi Hungáriánál tartott képzések végén feleletválasztós teszttel vizsgálja a megértési szintet, ugyanis az olvasás gyorsulása nem ér semmit, ha ez nem jár együtt a megértés növekedésével.
"A megértés első olvasásra általában 60 százalék körüli. Második olvasásra természetesen növekszik 70-75 százalékra. Ekkor már sokan érik el az első olvasási sebesség másfél-kétszeresét. Ők másodszorra válogatnak, időnként gyorsítanak, figyelmesen csak az elsőre kevésbé megértett részeket olvassák", jegyzi meg a tréner.
A szakértő az olvasási stratégiáknak öt fajtáját különbözteti meg, melyet célhoz igazítva alakítanak ki.
Olvasási stratégiák: az átfutástól az élvezetig
Ez alapján beszélhetünk átfutó, pásztázó, lényegi, intenzív és élvezeti olvasásról. Az átfutó olvasás a kulcsszavakra koncentrál, a pásztázó olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítva konkrét információkat keresünk, a lényegi olvasás a szövegben rejlő összefüggések megértésére irányul, az intenzív olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítunk, a pontos információ azonosítása és teljes megértése a cél, míg az élvezeti olvasás a kikapcsolódásra irányul, itt nincs információszerzési kényszer.
A szövegértést több technika is gyorsíthatja: az egyik ezek közül a kulcsszavakra koncentrálás: ha olvasás közben csak a jelentést hordozó szavakra figyelünk. A másik a gondolategységek, a kulcsszavakhoz kapcsolódó szókapcsolatok tréningezése, eszünkbe juttatása.
Technikák: ritmikus szemmozgás, szókeresés
Az olvasás gyorsaságát is különféle technikák segítik: a ritmikus szemmozgás begyakorlása, a perifériás látás növelése, a szókeresés, a regresszió gátló gyakorlatok. A regressziót a szakirodalom az egyik legnagyobb gátak között említi: Regresszió esetén az elme állandóan visszatér egy már elolvasott mondatra, vagy szóra. A szemünk hiába fut tovább a betűk során, az elme leragadt és az utána olvasottakat már nem tudja megfigyelni. Nagyon fontos a regresszió kikapcsolása, tehát annak megakadályozása, hogy szemünk visszatérjen egy már elolvasott szövegrészre.
Állandó harc a berögződések ellen
Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia tapasztalatait összegezve elmondta, a legtöbb embernek a nehézséget az okozza, hogy túlságosan erősen rögzült bennük a hagyományos lassú, állandó sebességű olvasás, és a valamelyest megismert szöveget sem merik, tudják gyorsabban átfutni. A tréningekre jelentkezők összetétele nagyon sokszínű: vállalkozók, alkalmazottak, egyetemi, főiskolai hallgatók, kismamák, pályakezdő fiatalok és átképzésben résztvevők is eljönnek.
A technikák megismerése után tanácsos otthon hetente kétszer-háromszor napi 10-15 percet foglalkozni a tökéletesítésen.
Olvasási stratégiák
Átfutó olvasás: a szöveget gyorsan átfutva, a kulcsszavakra koncentrálva
Pásztázó olvasás: kizárólag bizonyos szövegrészekre összpontosítva konkrét információk keresése, azonosítása
Lényegi olvasás: a szöveg lényegi, a szövegben rejlő összefüggések megértésére irányuló olvasás
Intenzív olvasás: bizonyos szövegrészekre összpontosítva a pontos információ azonosítása és teljes megértése
Élvezeti olvasás: kikapcsolódás, művelődés határ,- és információszerzési kényszer nélkül
Olvasást gyorsító technikák
Ritmikus szemmozgás begyakorlása
Perifériás látás növelése
Fixációszélesség növelése (megálláskor)
Szókeresés
Regressziót (a visszatérést) gátló gyakorlatok
Tudatosság és koncentráció kell
"A gyorsolvasás olyan cselekvéssor, amely során egyedi technikák alkalmazásával a megértés hatékonyságának egyidejű növekedése mellett növelhető az olvasás sebessége", ad rövid meghatározást Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia, aki gyorsolvasási tréningeket tart. Hozzáteszi, kevesen ismerik Magyarországon az olvasási készség fejlesztésének módszereit, pedig jelentős fejlődés érhető el vele. Ám ehhez tudatosság, koncentráció és sok gyakorlás szükséges.
Kétszeresére növelhető sebesség
Egy átlagos olvasó percenként 180-250 szó közötti terjedelmet képes elolvasni. Tudatos gyakorlással sebességünk a másfél-, kétszeresére növelhető.
Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia a Wifi Hungáriánál tartott képzések végén feleletválasztós teszttel vizsgálja a megértési szintet, ugyanis az olvasás gyorsulása nem ér semmit, ha ez nem jár együtt a megértés növekedésével.
"A megértés első olvasásra általában 60 százalék körüli. Második olvasásra természetesen növekszik 70-75 százalékra. Ekkor már sokan érik el az első olvasási sebesség másfél-kétszeresét. Ők másodszorra válogatnak, időnként gyorsítanak, figyelmesen csak az elsőre kevésbé megértett részeket olvassák", jegyzi meg a tréner.
A szakértő az olvasási stratégiáknak öt fajtáját különbözteti meg, melyet célhoz igazítva alakítanak ki.
Olvasási stratégiák: az átfutástól az élvezetig
Ez alapján beszélhetünk átfutó, pásztázó, lényegi, intenzív és élvezeti olvasásról. Az átfutó olvasás a kulcsszavakra koncentrál, a pásztázó olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítva konkrét információkat keresünk, a lényegi olvasás a szövegben rejlő összefüggések megértésére irányul, az intenzív olvasásnál bizonyos szövegrészekre összpontosítunk, a pontos információ azonosítása és teljes megértése a cél, míg az élvezeti olvasás a kikapcsolódásra irányul, itt nincs információszerzési kényszer.
A szövegértést több technika is gyorsíthatja: az egyik ezek közül a kulcsszavakra koncentrálás: ha olvasás közben csak a jelentést hordozó szavakra figyelünk. A másik a gondolategységek, a kulcsszavakhoz kapcsolódó szókapcsolatok tréningezése, eszünkbe juttatása.
Technikák: ritmikus szemmozgás, szókeresés
Az olvasás gyorsaságát is különféle technikák segítik: a ritmikus szemmozgás begyakorlása, a perifériás látás növelése, a szókeresés, a regresszió gátló gyakorlatok. A regressziót a szakirodalom az egyik legnagyobb gátak között említi: Regresszió esetén az elme állandóan visszatér egy már elolvasott mondatra, vagy szóra. A szemünk hiába fut tovább a betűk során, az elme leragadt és az utána olvasottakat már nem tudja megfigyelni. Nagyon fontos a regresszió kikapcsolása, tehát annak megakadályozása, hogy szemünk visszatérjen egy már elolvasott szövegrészre.
Állandó harc a berögződések ellen
Hochmanné Sitnikiewicz Szilvia tapasztalatait összegezve elmondta, a legtöbb embernek a nehézséget az okozza, hogy túlságosan erősen rögzült bennük a hagyományos lassú, állandó sebességű olvasás, és a valamelyest megismert szöveget sem merik, tudják gyorsabban átfutni. A tréningekre jelentkezők összetétele nagyon sokszínű: vállalkozók, alkalmazottak, egyetemi, főiskolai hallgatók, kismamák, pályakezdő fiatalok és átképzésben résztvevők is eljönnek.
A technikák megismerése után tanácsos otthon hetente kétszer-háromszor napi 10-15 percet foglalkozni a tökéletesítésen.
Olvasási stratégiák
Olvasást gyorsító technikák
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?