kapubanner for mobile

Horváth Zsolt Csaba az új közlekedési helyettes államtitkár

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A 33 éves Horváth Zsolt Csaba lett a gazdasági tárca új közlekedési helyettes államtitkára. Személycsere történt az útgazdálkodási igazgatóság élén is: Horváth Lászlótól a források hatékonyabb felhasználását várja a szakminiszter.

A gazdasági és közlekedési miniszter Horváth Zsolt Csabát, a MÁV árufuvarozási üzletágának korábbi kereskedelmi igazgatóját nevezte ki a tárca közlekedési helyettes államtitkárává.
Kóka János ezt vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, miután Kovács Ferencet április 1-jén azonnali hatállyal felmentette tisztségéből. A miniszter elmondta: azért döntött a váltás mellett, mert elégedetlen volt a vasúti piacnyitás, és a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) kialakításának sebességével.
A 33 éves Horváth Zsolt Csaba a Műszaki Egyetemen szerzett közlekedési mérnöki, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát. Korábban a Malév Air Cargo árufuvarozási igazgatója, és a Giraud-Voláncamion kereskedelmi vezérigazgató-helyettese volt. Két éve lett a MÁV Rt. árufuvarozási üzletágának kereskedelmi igazgatója, emellett a BILK Kombiterminál Rt. igazgatóságának, és a Mávtranssped Kft. felügyelőbizottságának az elnöke.
Kóka János kiemelte, hogy az új szakembertől a vasúti reform gyorsítását, és az Európai Unió infrastrukturális támogatásainak minél nagyobb összegű lehívását, és a BKSZ mielőbbi létrejöttének elősegítését várja.
A tájékoztatón a miniszter elmondta azt is, hogy az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) élére Horváth Lászlót nevezte ki, aki a szombathelyi Elender Üzleti Megoldások Kft. tulajdonosa, és ügyvezetője volt 1994-es alapítása óta ez év márciusáig.
Az új UKIG igazgató feladata lesz, hogy hatékonyabbá tegye az útgazdálkodást, és az éves szinten mintegy 80 milliárd forint közúthálózat kezelésre, javításra, fenntartásra fordítható állami forrás elköltését.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek