kapubanner for mobile

Call-centeresként kapnak lehetőséget a látássérültek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A nagyvállalatokat vette célba az a program, mely a telefonos ügyfélszolgálati piacon próbálja a vak és gyengénlátó munkavállalókat álláshoz juttatni, írja a Népszabadság.

A látássérültek különösen rossz munkaerő-piaci helyzetén segíthet a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete és az Együtt a Munkaerőpiac Fejlesztéséért Alapítvány közös programja. Terveik szerint januárban egy telemarketing kézikönyv jelenne meg, áprilisig pedig tréningeket szerveznek, ahol a vállalatok a látássérültek alkalmazásának lehetőségeivel ismerkedhetnek.

A hazai call-center piac nagy lehetőség a 38-40 ezer látássérült és vak aktív munkavállaló számára, akik közül mindössze 10-14 százalék folytat kereső munkát. A program segítségével szeretnék felhívni a munkaadók figyelmét a látássérültek foglalkoztatásának legjobb nemzetközi gyakorlatára, valamint a foglakoztatáshoz kapcsolódó állami támogatásokra. Leginkább a call-centerek, az ügyfélszolgálatok területén próbálnak eredményeket elérni, de a gyógymasszőrök alkalmazásában is egyre több lehetőséget látnak.

Nyugat-Európában már számos wellness-központ működik, ahol látássérült masszőröket alkalmaznak, de Thailföldön is gyakori, hogy vakok gyúrják a benzinkutaknál a megfáradt autósok vállát. A szervezők szerint a vakok szerény lehetőségeik miatt jobban megbecsülik munkájukat, lojálisabbak, kitartóbbak, és nem töltik kávézással, böngészéssel a munkaidejüket, mint egészséges kollégáik, olvasható a Népszabadságban.

Kapcsolódó anyagok:
Jól keresnek az ügyfélszolgálatosok
Közeleg a virtuális recepciósok kora
Motivált munkatársak kellenek az ügyfélközpontokba




  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek