Kontroll a munkahelyen - mit lehet és mit nem?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkáltatók egy része minél részletesebben szeretné tudni, alkalmazottai mivel töltik ki munkaidejüket. Ennek felderítésére valaki a munkatársak e-mail és internet használatát követi nyomon, mások a telefonhívásokat listáztaták ki, és az sem ritka, hogy kamerák segítségével figyelik a kollégák minden percét. Pedig az ellenőrzés csak előzetes tájékoztatással lehetséges, hívásokat listáztatni pedig egyoldalúan nem lehet
"A munkáltató belenézhet az e-mailezésbe, megnézheti, munkaidőben milyen oldalakat látogattunk az interneten, a munkahelyi számítógépen lévő dokumentumokat is megvizsgálhatja, és figyelhet minket akár több kamerával is. De csak abban az esetben teszi ezt jogszerűen, ha a megfigyelés és nyomonkövetés tényéről tájékoztatta a munkavállalókat. Tehát ha a dolgozók tudnak arról, hogy felvétel készül róluk, illetve hogy dokumentumaikba, leveleikbe, internet használatukba belelátnak" - mondta el Sipos Márta, munkajogász.
A kamera
Előfordul, hogy a dolgozókat kamerával figyeli a mindent tudni akaró főnök.
Mint az adatvédelmi biztos honlapján található tájékoztatóból kiderül, ebben az esetben tájékoztatnia kell a kollégákat a felszerelésről. Ez azonban nem elegendő, informálnia őket arról is, hogy rögzítik-e illetve tárolják-e majd a kamerák által felvett képet, és ha igen, milyen célból. "A vezetőnek azt is el kell mondania, hogy ki férhet hozzá a képekhez, és hogy meddig tárolják azokat" - tette hozzá Dr. Sipos Márta munkajogász.
A kamerák felszereléséhez mindemellett a dolgozók hozzájárulása szükséges. Ha ezt nem kapja meg a munkáltató, akkor csak olyan kamerarendszert használhat, amelynek képein nem ismerhetők fel az érintettek, azok alapján a munkatársakat azonosítani nem lehet.
Nem árt tudni egyébként, hogy a kamerával megfigyelteknek joguk van megtekinteni a róluk készült felvételeket, és ha úgy látják jónak, kérhetik azok törlését is.
A számítógépen tárolt adatok
Ha a munkáltató személyes használatra adta a számítógépet, az érintett hozzájárulása nélkül nem ismerheti meg az azon tárolt személyes jellegű anyagokat. A munkahelyi számítógépen tárolt adatokba a dolgozók beleegyezése nélkül is belenézhet - de csak ha előzetesen tudatta velük, hogy egy ilyen ellenőrzésre gyakorlatilag bármikor sor kerülhet, viszont előtte közölnie kell a dolgozókkal az ellenőrzés várható időpontját, ilyen esetben az nem jöhet váratlanul.
Elektronikus levelezés
Az elektronikus levelezés tekintetében különbséget kell tenni az alkalmazott személyes használatára adott és a cég ügyeinek intézését szolgáló e-mail címek között.
Míg a vezető a cég ügyeinek intézésére szolgáló postafiókba/e-mailekbe bármikor betekinthet, addig a csak az érintett munkavállaló számára hozzáférhető postafiókba kizárólag a dolgozó hozzájárulásával teheti meg.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?