A kiszervezés előnyei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz outsourcing révén, azaz az informatikai eszközök és erőforrások kihelyezésével 15-25 százalék megtakarítást is elérhetnek az önkormányzatok, az egészségügyi és az oktatási, illetve a központi kormányzati intézmények.
Az outsourcing révén, azaz az informatikai eszközök és erőforrások kihelyezésével 15-25 százalék megtakarítást is elérhetnek az önkormányzatok, az egészségügyi és az oktatási, illetve a központi kormányzati intézmények. Juhász Lajos, a Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója elmondta: a közszféra fejlődését az informatika alapvetően befolyásolja, ezért az üzleti szférában már sikeres megoldások, mint például az outsourcing az államigazgatásban is jól alkalmazhatók.
Hozzátette: az erőforrás-kihelyezés a költségmegtakarítás mellett azért is előnyös az állami és önkormányzati intézményeknek, mert előre meghatározott, szerződésben garantált és folyamatosan mért, minőségi szolgáltatást kapnak a pénzükért
Hozzátette: az erőforrás-kihelyezés a költségmegtakarítás mellett azért is előnyös az állami és önkormányzati intézményeknek, mert előre meghatározott, szerződésben garantált és folyamatosan mért, minőségi szolgáltatást kapnak a pénzükért
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?