kapubanner for mobile

Munkahelyi erőszak: a munkáltató is sokat veszthet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kevés szó esik itthon a munkahelyi erőszakról illetve zaklatásról, pedig ez jóval gyakoribb, mint gondolnánk. Az ilyen esetek megelőzése pedig mindenki érdeke, mert az áldozatokon kívül maga a szervezet is kézzel foghatóan kárvallottja az ilyen visszaéléseknek. Mfor.hu összefoglaló.

A szexuális zaklatás tulajdonképpen a hatalommal való visszaélés egyik megnyilvánulása. A magyar munkahelyeken viszont annyira elfogadott az ilyesfajta főnök-beosztott viszony, hogy sokszor szemet húnynak az ilyen esetek fölött" - elemezte a hazai helyzetet Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNE) Egyesület munkatársa.

A szakértő szerint Magyarországon nincsen kialakult kultúrája annak sem, hogy cégválasztáskor szempont legyen olyan szervezethez menni, ahol tiszteletben tartják a munkavállaló jogait. "Azt hiszem elég furcsán néznének, ha az állásinterjún afelől érdeklődne valaki: van-e belső szabályozás a munkahelyi zaklatás kivédésére illetve kezelésére" - fűzte hozzá Tóth Györgyi.


Munkahelyi terror teszt
Előfordul, hogy dühösek lesznek a munkahelyén, ha pár perccel később ér be reggel vagy délben vissza az ebédszünetről?
Gyakran
Néha
Soha


TESZTCENTRUM"Az ilyen eseteket sajnos nagyon nehéz bizonyítani, mivel az áldozatok nem szívesen idézik fel a történteket és félnek kitenni magukat egy olyan eljárásnak, amely nincs pontosan leszabályozva" - foglalta össze a tapasztalatokat Demeter Judit.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elnöke szerint elsősorban arra kellene ösztönözni a munkaadókat, hogy saját, jól felfogott érdekükben megelőzzék a munkahelyi zaklatást, vagy ha az megtörtént, akkor fórumot biztosítsanak az áldozatoknak, hogy ezt jelezzék.

Fontos lenne az is, hogy pontosan rögzítsék, mi a teendője ilyen esetben a munkaadónak, milyen jogorvoslati lehetőségei vannak az erőszaknak illetve zaklatásnak kitett munkavállalóknak.

A zaklatás hazai jogi háttere
Magyarországon egyelőre nincs olyan jogszabály, a- mely nevesítené a szexu- ális zaklatást. Az előírá- sok csak az egyenlő bá- násmód követelményé- nek megsértését határoz- zák meg (az egyenlő bá- násmódról és az esély- egyenlőség biztosításá- ról szóló 2003. év CXXV. törvény 7. §-ának (1) bekezdése).
Némileg megkönnyíti az esetek feltárását, hogy lehetőség van a tanúvallomást tevők személyes adatainak bizalmas kezelésére, hogy lehetetlenné tegyék a beazonosításukat.

Talán elsőre furcsának tűnhet, de törvényből fakadóan hazánkban nem a zaklató személyesen, hanem a munkáltatói jogokat gyakorló (általában jogi személyiség) lehet csak vádlott. "Ez alapvetően azért van, - magyarázza Demeter Judit, - mert a törvénykezés célja a munkáltatók felelősségének tudatosítása, hogy ilyen helyzetek ne alakulhassanak ki".

A hatóságnak eddig öt ilyen ügyet jelentettek, ebből egy esetben született ítélet. A büntetési tétel ilyen esetekben 50 ezertől 6 millió forintig terjedhet. A legmagasabb összeg, amit az EBH eddig kiszabott hétszázezer forint volt.

.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek