Közel nyolcezer új munkahely járulékkedvezményekkel
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz első félévben 7723 három hónapnál régebben állást kereső jutott munkához a minisztérium járulékkedvezményre jogosító programja nyomán. A programban a 250 főnél alacsonyabb létszámmal működő kis- és mikrovállalkozások egy évig járulékmentesen foglalkoztathatják a három hónapnál régebben állást keresőket. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 4439 vállalkozás élt a lehetőséggel.
Több mint négyezer cég élt a lehetőséggel
A Foglalkoztatási Hivatal adatai alapján főleg a mikrovállalkozások éltek a lehetőséggel: 4439 használta ki a kedvezményt, további 1420 kis- és középvállalkozás, 83 civil szervezet bővítette a munkahelyek számát. A programban résztvevő 6000 vállalkozás a kereskedelemben (33,6 százalék) és az építőiparban ( 20 százalék) tevékenykedik.
Főként a szakképzettek jutottak álláshoz
A Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén működő vállalkozások éltek elsősorban a kedvezménnyel. Az adatok szerint az így álláshoz jutottak 80 százaléka szakképzettséget igénylő fizikai munkát végez. A 7723 újonnan felvett dolgozó 56 százaléka férfi, 44 százaléka nő. 40 százalékuk 25 és 34 év közötti - áll a Tőzsdefórum írásában.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?