Nem színlelnek tovább a médiában sem
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MTV-nél 300, a DunaTv-nél 140, a Magyar Rádiónál pedig 12 fővel emelkedett meg a belsős munkatársak létszáma. A külsős pozícióból szerződésesen felvett új belsős munkatársakkal milliárdos megtakarításokra számítanak.
Az uno.hu értesülései szerint a Magyar Televíziónál 1700 külsős munkatársból 300 fővel szerződött a televízió felsővezetése. Az így 1600-ról 1900 főre nőtt belsős szerződéses alkalmazotti létszámról Rudi Zoltán tévéelnök úgy nyilatkozott, hogy "a színlelt szerződések megszüntetése miatti szerződésbontásokkal akár egymilliárd forintot is megtakaríthat az MTV". A tévéelnök beszámolójából kiderült, hogy a megnövekedett alkalmazotti létszám mellett a televíziós csatorna a 17,5 milliárdos éves büdzséjéből idén 9 milliárdot fordít a munkabérekre.
A külsős alkalmazottak számára szintén kedvező fordulatot hozott az APEH moratóriuma a DunaTV-nél és a Magyar Rádiónál. A Duna Televízió 380 fős belsős létszámát 140-nel bővítette ki az új munkaszerződések megkötésével, míg a Magyar Rádiónál az 1370 alkalmazotthoz szerényebb mértékben, csupán 12 embert vettek fel állandó szerződéssel.
A külsős alkalmazottak számára szintén kedvező fordulatot hozott az APEH moratóriuma a DunaTV-nél és a Magyar Rádiónál. A Duna Televízió 380 fős belsős létszámát 140-nel bővítette ki az új munkaszerződések megkötésével, míg a Magyar Rádiónál az 1370 alkalmazotthoz szerényebb mértékben, csupán 12 embert vettek fel állandó szerződéssel.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?