kapubanner for mobile

Egyre horribilisebb osztrák vállalatvezetői bérek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az osztrák dolgozói kamara (Arbeiterkammer) összevetette a hat évvel ezelőtti és a 2005-ös vállalatvezetői béreket, amelyek 5 év alatt megduplázódtak. 2000 óta az osztrák alkalmazottak munkabére ugyanakkor elenyésző növekedést produkált.

Egyre nagyobb eltérés mutatkozik Ausztria vállalatvezetői és alkalmazotti bérei között - derült ki az Arbeiterkammer (AK) dolgozói érdekvédelmi kamara jövedelmi statisztikáiból. A 2000-es és 2005-ös béreket összevető statisztika szerint az ausztriai felsővezetők bére 200 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, míg a beosztotti státuszban dolgozóké csupán 10 százalékkal emelkedett ami az inflációt figyelembe véve igen szerény növekedésnek tekinthető. A statisztikai eredményekből kiderült az is, hogy az osztrák OMV olajipari vállalat igazgatói a legjobban megfizetett felsővezetők Ausztriában, ők 2000-hez képest az elmúlt évben 367 százalékkal nagyobb fizetést kaptak készhez.

Az egyre nagyobb osztrák bérkülönbségeket mi sem példázza jobban, minthogy az AK kimutatása szerint az igazgatók az elmúlt évben 35-ször magasabb javadalmazásban részesültek mint az alkalmazottak, ez a szorzó 2000-ben pedig 'csupán' 20 volt.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek