Már 44 ezer START-kártyát igényeltek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDecemberig több mint 41 ezer pályakezdő kapta meg az alkalmazásuk esetén a munkáltatónak kedvezményt biztosító START-kártyát. A kedvezményezettek közé idén a gyesen, gyeden lévők, és az ötven év felettiek is bekerülnek.
Közel 44 ezer pályakezdő igényelt START-kártyát 2006 december közepéig, a kiadott kártyák száma meghaladja a 41 ezret az APEH összesítése alapján. A ŰŰSTART-kártyát 2005 októbere óta lehet kiváltani. Budapesten 7338, Pest megyében 4606 kártyaigénylés érkezett be. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel háromezer kérelem, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében 2500 körüli a START-kártyák iránti érdeklődés.
A programban a pályakezdőket foglalkoztató munkáltatók nem fizetnek két évig tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos a járulékfizetési kötelezettség.
A pályakezdők munkaerőpiaci elhelyezkedését sikeresen elősegítő program jövőre újabb hátrányos helyzetű társadalmi csoportok munkába állásához nyújt támogatást: a START Plusz és a START Extra programnak várhatóan 4,1 milliárd forint lesz a forrásigénye, 2008-ban a kormány csaknem 14 milliárd forinttal számol. Ha az országgyűlés tavasszal elfogadja a törvényjavaslatot, a programok 2007. július 1-jével indulnak.
A START Plusz-kártyát a javaslat szerint a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), illetve a gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósításának megszűnését követően, vagy a gyermekgondozási segély folyósítása mellett munkát vállaló személyek, valamint tartósan állást keresők válthatnák ki. A START Extra elnevezésű kártyára jogosultak az ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező ,tartósan állást kereső személyek.
(MTI)
Korábban:

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?