Aranykor: Még inkább cafetéria
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuár 1-jétől számos olyan törvényi változás lépett életbe, amely mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat érinti. Ezek a változások főleg szigorításokat tartalmaznak, és így az eddigieknél is erőtejesebben ösztönöznek a költséghatékony gazdálkodásra.
A 2007. január 1-jétől hatályos törvényi változások egyike, hogy ismét nőtt a munkavállalói adó és járulék, ami további reálbércsökkenést jelent a dolgozók számára. Ezzel tovább nyílt az olló a bérkifizetés költsége és a nettó bér között. Az idén 160 ezer forintos bruttó bér esetében például a teljes munkáltatói ráfordításnak már csupán mindössze a 47 százaléka jut el a munkavállalóhoz. Ez az év eleji bruttó béremelésekre is hatással van.
Ebben a helyzetben kifejezetten jó hír, hogy léteznek olyan megoldások, amelyek költséghatékony, azaz adó- és járulékmentes kifizetést tesznek lehetővé a munkáltatók számára: ezek az úgynevezett béren kívüli, elterjedt idegen nevén "cafetéria"-juttatások.
Aranykor Nyugdíjpénztár - Aranykor Egészségpénztár
www.aranykornyp.hu; www.aranykorep.hu
Fontos, hogy az e juttatásokat alkalmazó, illetve a most bevezetni szánó vállalatok tudják: a béren kívüli önkéntes pénztári tagdíjátvállalások kedvezményesen adható mértéke megváltozott. Önkéntes nyugdíjpénztárban a minimálbér 50 százaléka, azaz 32 750 forint, egészségpénztárban pedig a minimálbér 20 százaléka, azaz 13 100 forint nyújtható ezen a módon, havonta és munkavállalónként. Egy munkavállaló több pénztári ágazatban is kaphat juttatást, így idén havonta ez összességében elérheti a 45 850 forintot. A cafetéria-juttatásokban rejlő megtakarítási lehetőséget tehát úgy lehet maximalizálni, hogy a béren kívüli juttatások körébe mind az önkéntes nyugdíjpénztári, mind az egészségpénztári elemet beépítjük.
HR-szakemberek és vezetők figyelmébe ajánljuk azt az internetes kalkulátort, amely hasznos segítséget nyújthat a béren kívüli juttatások, illetve a pénzügyi terv költséghatékony, a vállalati sajátosságokat figyelembe vevő kidolgozásához. A kalkulátor a következő webcímen érhető el: http://www.aranykornyp.hu/onkentes_munkaltatok/Kalkulacio/index.html. A pénztárválasztás előtt állók kényelmes ügyintézését szolgálja, hogy mostantól az Aranykor valamennyi pénztári ágazatában on-line kezdeményezhető a belépés. On-line belépés önkéntes nyugdíjpénztárba: www.aranykornyp.hu; egészségpénztárba: www.aranykorep.hu oldalon.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?