Földházi Csaba az Immola ügyvezető igazgatójaként folytatja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Immola Kft. ügyvezető igazgatójaként folytatja pályafutását Földházi Csaba (37), aki több mint egy évtized után, tavaly ősszel távozott a Robert Bosch Kft. Távközlési Üzletágától.
Az ügyvezető által részben tulajdonolt Immola hamarosan egy interaktív ingatlankereskedelmi rendszerrel lép a felhasználók elé.
Földházi Csaba a Puskás Tivadar Távközlési Szakközépiskola elvégzése után a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerzett villamos üzemmérnöki és műszaki tanári diplomát. Rövid ideig tanított egykori középiskolájában, 1994-től azonban a Robert Bosch Kft. munkatársaként dolgozott: volt rendszermérnök, műszaki vezető majd 2002-től a távközlési és biztonságtechnikai üzletág vezetője.
A váltást a korábbiaktól eltérő szakterület nyújtotta új kihívásokkal és a részben tulajdonolt cég fejlesztésében rejlő lehetőségekkel indokolta a szakember.
Földházi Csaba feladata az Immolánál az új internetes rendszer kidolgozása, a fejlesztési folyamat ellenőrzése, az új cég struktúrájának kiépítése, működtetése és a folyamatos innováció lesz.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?