kapubanner for mobile

Csütörtöktől pályázhatnak az uniós támogatásokra a kkv-k

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Március elsejétől már jelentkezhetnek a vállalkozások az Új Magyarország fejlesztési terv pályázataira, melyekre uniós forrásból mintegy 7 ezer milliárd forintnyi támogatás jut 2007–2013 között - írja a Napi Gazdaság.

Magyarország még 2006. december 20-án az EU- tagállamok közül negyedikként nyújtotta be Brüsszelnek a 15 operatív programot. A dokumentum befogadásával a pénzügyi keretek is megnyíltak Magyarország számára, pontosabban, lehetővé vált az első pályázatok kiírása. Február eleje óta ezek elérhetőek – összesen 31 milliárd forint értékben – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján. A magyar várakozások szerint Brüsszel az ÚMFT-re április elején, az operatív programokra pedig június elejéig bólint rá.

A hét pályázatból öt gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) keretében fut, ezekre március elsejétől adhatják be pályaműveiket a vállalkozások. A korábbi években megszokott feltételekhez képest több újdonság is van. A pályázati pénzekre ezentúl azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek 3–5 év alatt évente átlagosan 8–15 százalékos árbevétel-növekedésre képesek. A pályázóknak továbbra sem lehet negatív a saját tőkéje, és az is kizáró tényező, ha az árbevétel több mint öt százalékkal csökkent az előző évben. A minimumfeltételek közé tartozik a kétéves gazdasági múlt és a minimum egy foglalkoztatott. Ezentúl kizárólag csak a pályázat befogadása után indulhat meg a beruházás, azaz a már elkezdettre nem lehet támogatást nyerni - olvasható a Napi Gazdaságban.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek