Több mint hetven cég kínál állást a miskolci börzén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTizenharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit szerdán a Miskolci Egyetemi Állásbörze. Az egynapos rendezvényen idén több mint nyolcvan kiállító vesz részt, ebből hetvenegy cég konkrét ajánlatokkal érkezett.
Az állásbörze alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlataik megismertetésére, és lehetőséget teremt arra, hogy az egyetemi hallgatók, fiatal szakemberek közvetlenül ismerjék meg a munkaerőpiac kínálatait. "A rendezvényen való részvétel a friss diplomásoknak, az alsóbb éveseknek és a tapasztalt szakembereknek egyaránt ajánlott" - mondta Hugli Emese, a rendezvény egyik főszervezője.
A Miskolci Egyetemi Állásbörzén idén több mint nyolcvan kiállító vesz részt, közülük hetvenegy társaság konkrét ajánlatokkal érkezett, hét szervezet - köztük a CCUSA és az IAESTE - külföldi ösztöndíjakat és munkalehetőséget kínál. A börzén multinacionális vállalatok, személyzeti tanácsadó irodák, kisebb cégek egyaránt képviseltetik magukat - ismertette a részleteket.
A kiállítók nemcsak a friss diplomásokat várják a rendezvényre. A tapasztalt szakemberek is munkára találhatnak a börzén, az alsóbb évesek pedig gyakorlati helyre lelhetnek. A cégek főleg műszaki, minőségfejlesztési, logisztikai, termelési, pénzügyi, számviteli, illetve kontrolling területre keresnek munkaerőt. Kiemelkedő azoknak a cégeknek a száma is, amelyek értékesítési, illetve kereskedelmi területen kínálnak különféle pozíciókat. Mint mondta, a legtöbb ajánlat
hirdetés
mérnököknek, közgazdászoknak és informatikusoknak szól, ugyanakkor más képesítéssel is érdemes kilátogatni az eseményre.
Az idei börzén részt vevő cégek a felhasználói szintű számítástechnikai ismereteket, illetve a szakmai tárgyak alapos ismeretét tartják fontosnak. Több cég elvárásai között szerepel a mobilitás, illetve a szakmai tapasztalat (2-3 év).
A legszükségesebb képességek, készségek között még mindig a csapatmunka, az önállóság, valamint a kiváló kommunikációs készség, a kreativitás és rugalmasság szerepelnek. A nyelvtudás minden cégnél elengedhetetlen, ezek közül is az angol nyelv a leginkább preferált, de a német és az olasz, illetve a francia nyelvtudás is előnyt jelent - fűzte hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?